Az áprilisi Illatos Este női körünk főszereplője a FRANGIPÁNI olaja. Ezekre az alkalmakra mindig gondosan felkészülök, kapcsolódok az illattal, hagyom, hogy megszólítson, vezessen, és elmesélje, hogy mit szeretne nekünk tanítani, milyen misztériumba szeretne beavatni minket.
Ezek a kapcsolódások számomra is mindig nagyon izgalmasak, mindegy, hogy új illattal ismerkedek, vagy egy régi jóbaráttal találkozok újra. Mindig új ajtók nyílnak meg, amiken eddig még én se léptem be soha. Hiszen a női körök pontos programját mindig közösen alakítjuk, az események a csoport energiájának, és az egyének céljainak, vágyainak megfelelően formálódnak menet közben.
A felfedezéseimet szívesen osztom meg itt, remélve, hogy a tudás másnak is segítségére lesz.
Bevezetésül álljon itt pár szó a frangepániról, amit ismerhetünk plumeria néven, de egyes fajtáit hívják templomfának vagy hawaii rózsának is. A frangipáni esetében fontos megjegyezni, hogy nem illóolajról beszélünk, virágai ugyanis annyira finomak, hogy a vízgőz desztilláció “erőszakos” folyamatát nem viselik jól. Tehát valamilyen más, finomabb kivonási technikát igényelnek, például a macerálást, vagy az alkoholos kivonást.
Számunkra a frangipáni növény, és az illata is igazi különlegesség, egzotikum, ami a mi időjárási viszonyaink mellett csak nagy odafigyelés mellett marad meg. Viszont a saját természetes élőhelyén (Közép-Amerika, Karibi-térség) nagyon szívós, szinte kiírthatatlan fának számít. “Csak fényre és vízre van szükségük. Növekedni akarnak.” – mondja róluk egy termesztő. Elég csak egy ágat a nedves földbe ültetni, és a frangipáni kihajt…
Csodálatos ez az üzenet… A szeretet, szerelem, ami maga az élet, élni, növekedni akar. És nincs szüksége szinte semmire, csupán egy kis melegségre, áramló érzelmekre (víz), és némi égi tudatosságra (fény). Minden mást – elvárásokat, megfelelési kényszereket, félelmeket – mi teszünk hozzá, mi bonyolítjuk túl…
A frangipáni tehát az élet-szerelem virága az én olvasatomban. Erről a női körön többet fogunk beszélni… Addig is összegyűjtöttem pár olyan érdekességet a frangipániról, ami segíthet kicsit ráhangolódni ennek a csodálatos növénynek az üzenetére.
Fizikai szinten a frangipáni gyulladáscsökkentő, lázcsillapító, vérnyomáscsökkentő, jó hatással van a vérzékenységre, vérhasra, emésztést segítő, sebgyógyító tulajdonságait sok helyen használják a különböző népi gyógyászatokban. Az ayurvédában az olyan “melegítő” olajok, mint a frangipáni, szantál, lótusz, tömjén, fahéj és bazsalikom nyugtató hatással vannak azokra akik szorongással, álmatlansággal, különböző erős félelmekkel és remegéssel küzdenek.
A frangipáni női energiákat hordoz, az öröm és a szeretetbölcsesség misztériumába vezet. A szerető minőségünkhöz kapcsolódik, amit jól mutat az az elképzelés a fáról, miszerint a férfi kiszemeli azt magának, megpróbálja megszelidíteni, de a frangipáni egy olyan őserőt képvisel, amit nem lehet megváltoztatni. Mi ez az őserő, amivel mi nők természetünknél fogva rendelkezünk, csak az idők folyamán elfelejtettük használni? Az ellentétek kiegyensúlyozásának képessége, az éltető és a pusztító erők uralása. A teljes élethez mind a kettő éppúgy szükséges, gondoljunk csak az évszakok változására…
A frangipáni tudja ezt, sok helyen az élet és a halál növényének tartják. Habár a fa sokszor egészen halottnak tűnik, új levél és hajtás nélkül, csupaszon áll hónapokig, de belül regenerálódik, erőt gyűjt, és ha eljön az idő, akkor szinte robbanás szerűen virágzásban tör ki. Sőt, akkor is képes leveleket és virágokat növeszteni, ha kiveszik a termőtalajból. Ezért is lett a frangipáni az elmúlás és a halhatatlanság virága. A buddhisták és a hinduk egyenesen a hallhatatlan lélek és az élet-halál körforgásának szimbólumát tisztelik benne. Emiatt sokszor ültetik templomok és temetők közelébe, hogy hitet adjon azoknak, akik ránéznek, vagy megérzik az illatát.
Másik jellegzetes tulajdonsága, hogy erőt ad olyankor, amikor valakit nehéz próbák elé állít az élet. A hagyomány szerint az aztékok frangipáni virágokat is használtak egy mágikus főzethez, ami segített legyőzni a félelmet, letargiát és a félénkséget. Képes enyhíteni a szenvedést akkor is, amikor túl kemények vagyunk önmagunkhoz, amikor nehezen valljuk be önmagunk számára is, hogy valami mennyire nehéz. A magunk felé való őszinteségre tanít, olyankor, amikor túlságosan ítélkezőek vagyunk magunkkal szemben, vagy túlhajtjuk magunkat, de nem tudjuk, hogyan könnyíthetnénk az utunkon.
Ezen kívül Ázsia-szerte a bőség, a báj és a tökéletesség szimbóluma. Kedvelt esküvői virág, az ifjú pár életre szóló kötelékét, az örök hűséget szimbolizálja, amit még a halál sem választhat szét. Üzenete, hogy a szerelem képes lehetetlen körülmények között is kihajtani, és növekedni. Szinte minden kultúrában a szerelem és a vonzódás jelképének tartják. Főképp a tiszta, érintetlen, szűzi szerelem jelképe (de nem a keresztény Szűz Mária-i értelemben vett szeplőtelen szerelemé), amiben a szerelmesek képesek megőrizni lelkük tisztaságát.
A víz elemmel társítják, az érzelmek szintjén dolgozik, gyógyít. Talán nem véletlen, hogy az olyan, szintén vízhez kötődő kultúrákban a legnépszerűbb, mint pl. Hawaii, aminek talán az egyik legismertebb növénye. A híres lei, a vendégek üdvözlésére, fogadására használt virágfüzér egyik alapvető összetevője is a frangipáni. A helyiek minden nagy ünnepen használják, a békét, szerelmet, barátságot, becsületet hívnak meg vele a térbe.
Az áprilisi női körön mi is így fogunk tenni… 🙂 Sajnos erre már nincs több szabad hely, de minden hónapban kapcsolódunk valamelyik növénnyel, illattal. Ha szeretnél részt venni valamelyik illatos körön, akkor figyeld az oldalon a kiírásokat, és jelentkezz bátran!
– Szeretettel,
Galambos Eszter