A keresztény templomokról
Egy újabb megosztó témát hoztam nektek, amiről már régóta szeretnék írni. Tudom, hogy ez többeknél ki fogja verni a biztosítékot, de mégis fontosnak tartom, hogy beszéljünk róla, és kicsit ránézzünk erre is egy másik tudatosságból.
Személyes bevezető
Szeretém elmesélni nektek, hogy miért fontos számomra ez a téma, és miért érzem úgy, hogy van elég tapasztalatom ahhoz, hogy beszéljek róla. Már többször írtam arról, hogy nem születtem vallásos családba, olyannyira, hogy meg se vagyok keresztelve. Ennek ellenére a gyerekkorom nagy részét templomokban töltöttem, mert a szüleim rajonganak a középkori művészetekért. Egész Magyarországot bejártuk, hogy felfedezzük a legszebb, legérdekesebb műemlékeket. És én csak ültem a templomokban, ártatlan gyermekként, mit sem tudva teológiáról és vallásos meggyőződésekről. Csak csendben figyeltem a freskókba rejtett történeteket és szimbólumokat, és hagytam, hogy hassanak rám. Azóta felnőttem, de a templomok szeretete megmaradt. Annak ellenére is, hogy tisztában vagyok a keresztény egyház valódi természetével.
Miért jó templomba járni?
Teljes magabiztossággal merem állítani, hogy belépni egy templomba különleges megtapasztalást jelent a spirituális úton jároknak is. A templom a csend és az ima helye, ahol a tér monumentalitása segít kilépni az ego szűkösségéből. Ha képesek vagyunk túllátni az árnyékokon, akkor megpillanthatjuk a saját és elődeink történeteit, és békét köthetünk velük. Ne felejtsük el azt se, hogy a keresztény templomok gyakran a korábbi, “pogány” szakrális helyekre épültek, megőrizvén a hely szentségét. Sok esetben olyan rejtett szimbolikával, szakrális geometriával tudatosan felépítve, ami már önmagában is beavató élményt nyújthat.
Tehát az, hogy mit tapasztalunk meg ebben a térben, nagyban függ attól, hogy milyen szándékkal, milyen tudatossággal, megdolgozottsággal vagyunk jelen.
Miért érzik mégis sokan “rossznak” a templomok energiáit?
Ha ítélkezésmentesen próbálunk ránézni erre a témára, akkor gyakran azt találjuk, hogy valójában nem a templom energiája a rossz, hanem csak emlékeztet minket valamilyen feldolgozatlan személyes vagy kollektív tapasztalásra. Társulhat hozzá valamilyen nehéz történelmi, inkarnációs emlék (inkvizíció, boszorkányüldözések, patriarchális hatalmi visszaélések, stb), gyerekkori vallási traumák, aktiválódhat a tettes-áldozat-megmentő játszma bennünk, de megérezhetjük akár a kollektív mező sűrű, nehéz energiáit is. Tény és való, hogy a templom (mint minden szent tér), nem steril, hanem emlékezik – jóra és rosszra egyaránt. Ugyanez megtörténhet bárhol, bármilyen szakrális térben, akár a természetben is. Egy templom esetében azonban sokan “ki vannak hegyezve” erre, és amiatt sokkal inkább bekapcsolhatnak a fent említett dolgok. Sok esetben a templom a régi rendszer szimbólumává, vagy tükörré válik, ami miatt bekapcsolhat az ego ellenállása is. Ha ezt érezzük, akkor érdemes lehet elmélyedni az árnyékmunkában.
Sokszor többet árul el rólunk az, hogy mit utasítunk el, minek állunk ellen, mint, hogy minek mutatjuk, vagy gondoljuk magunkat.
Hogyan érdemes közelíteni egy templomhoz belső ellenállás esetén?
Ha kedvet kaptál ahhoz, hogy máshogy tekints rá a templomokra, de úgy érzed, hogy szükséged lenne egy kis segítségre, akkor adok pár tippet:
- Menj akkor, amikor üres a templom. Semmiképp se úgy kezdd, hogy misére ülsz be.
- Csak ülj le csendben, és figyelj befelé, figyeld a tested reakcióját. Figyeld meg, hogy hol feszülsz be, hol lazulsz el. Lélegezz!
- Keretezd át! Ne az intézményt, a patriarchális rendszert lásd, hanem a lehetőséget a kapcsolódásra, a befelé fordulásra, a gyógyulásra.
- Dolgozz tudatosan az energiákkal! Kérj védelmet, erősítsd meg a határaidat! Gondolj arra, hogy semmi nem férhet hozzád, ami nem a tiéd.
- Ítéletmentesen, tiszta jelenléttel lépj be! Az, hogy bemész egy templomba, nem jelent semmilyen elköteleződést és nem jelenti azt, hogy bármihez is automatikusan hozzájárulnál.
- Halkítsd el az egódat, az elmédet. Csak légy jelen, anélkül, hogy túlanalizálnád a helyzetet.
- Helyezkedj a szívedbe, adj teret az érzéseidnek. Nem kell, hogy tetsszen, amit érzel. Nem kell, hogy bármit is érezz. Nem kell megbocsátanod senkinek. Nem kell dühösnek lenned.
- Láss túl a keresztény jelképeken! Lehet, hogy nem szívesen nézel rá egy feszületre, vagy a szentképekre, de add meg magadnak a lehetőséget arra, hogy egy pillanatra máshogy szemléld ezeket.
- Engedd a belső hangodat megszólalni! Nem kell imádkoznod. Nem kell Isten felé fordulnod. De ha a Lelked szól hozzád, akkor nyisd ki neki az ajtót!
- Maradj egy kicsit tovább, mint ami komfortos lenne. Az első percek általában nagyon intenzíven hatnak az emberre. Aztán lassan minden elcsendesül, és kinyílik a tér. És akkor valami felszabadulhat bennünk.
- Távozz úgy, hogy nem viszel semmit magadal! Nem kell jobban érezned magad. Nem kell megfogalmaznod, hogy mi történt. Csak adj hálát és haladj tovább.
Kép: Église de la Madeleine (Párizs)
Áldás!
