Pénz, pénz, pénz

Az egyik “spirituális” csoportban újra fellángolt a pénz körüli vita, ami megihletett annyira, hogy én is billentyűzetet ragadjak. De hamar rájöttem, hogy a véleményem túlnő egy egyszerű kommenten, úgyhogy inkább összegyűjtöttem a gondolataimat egy hosszabb írásba. Nincsenek illúzióim, tudom, hogy ez a téma sokakat triggerel, és sokan nem értenek egyet velem. És ez rendben van így. Ha nem tetszik, ne olvasd:)

“Miért is halljon éhen aki a gyógyításra teszi az életet???!!!” [sic!]

A modern spiritualitásban nagyjából ez a mondat fejezi ki az általános hozzáállást a pénzhez. A gyógyítás nem hobbi, hanem munka, komoly energia,- idő,- és pénzbefektetés a gyógyító részéről, amit meg kell fizetni. Hiszen a gyógyító se puszira kapja a kenyeret a boltban, neki is van családja, amit el kell tartania. És amúgy is, meg kell hogy legyen az energiacsere. Én adok valamit, és kapok érte valamit cserébe, hogy kiegyenlítődjön a rendszer. Vagy mindez bántalmazó megfogalmazásban: Aki komolyan gondolja a gyógyulást, annak be kell fektetnie a pénzét, különben biztosan nem köteleződik el a saját fejlődése mellett…

Ismerősek ezek a mondatok, igaz? Mindegyik annyira logikus és szuggesztív, hogy az ember hajlamos gondolkodás nélkül elfogadni őket. Ha pedig mégis lennének kérdéseid, ellenérzéseid, akkor jön a következő lépcsőfok: “A “pénzért nem szabad gyógyítani” hiedelem sokszor a hiány- és bűntudatprogram része.” – Tehát, ha máshogy gondolkodsz, akkor egyértelmű, hogy veled van valami baj, még nem vagy elég fejlett, tudatos, de jó pénzért egy oldás segít ezen is…

De mi van, ha ez is csak egy hiedelem?

A spirituális világban eltöltött éveim alatt rengeteg tényként kezelt gondolatot megkérdőjeleztem már. Talán a bölcsész múltam, talán az erős Skorpió behatásaim miatt, de mindennek igyekszem a mélyére látni, megtalálni az okát és a célját. Emiatt már nem egy new age-es spirituális “törvényről” kiderült számomra, hogy valójában nem egyéb, mint transzcendens köntösbe bújtatott dogma, amit egyszer valaki kitalált, és azóta mindenki igazságként kezel.

Egy olyan világban élünk, ahol minden a pénzről és a hatalomról szól, ahol mindenre lehet árcédulát akasztani, ahol a spirituális ego mindent átitat, és a legtöbb embernek még mindig félelmetes befelé figyelni. Nem csoda, ha a gyógyítók elhitetik magukkal, hogy jogosan kérnek el – gyakran nem kevés – pénzt a szolgáltatásaikért. Hiszen ez jár nekik a sok drága tanfolyam elvégzése, a sok drága eszköz megvásárlása, stb. után.

De csak azért, mert most ez a többség által elfogadott hitrendszer, a “jó hozzáállás”, vajon igaz is…?

WWJD? – avagy mit tenne Jézus?:) 

Menjünk kicsit vissza az időben, és nézzük meg, hogy csinálták ezt eleink? El tudjátok pl. képzelni azt, hogy Jézus, miután visszaadta valaki látását, gyorsan leült kiszámolni, hogy mennyi pénzre van szüksége, hogy kihúzza a hónap végéig? Vagy ha a szegény leprásnak éppen nem volt elég dénárja, akkor egyszerűen ott hagyta őt az út szélén? No, hát nyilván sarkítok, és a kérdés egyáltalán nem ennyire egyszerű, de talán érzitek, hogy mire akarok kilyukadni.

Régen is voltak, akiknek segítségre volt szükségük, régen is voltak gyógyítók, sámánok, táltosok, füvesasszonyok, régen is volt pénz. Mégse gondolták azt (legalábbis egy ideig), hogy a pénz az egyetlen “fizetőeszköz”, ami elfogadható és szükséges az élethez. A közösség így vagy úgy, de mindig eltartotta a gyógyítóját.

Persze a világ sokat változott azóta. A pénz sok mindent leegyszerűsít, egyfajta univerzális cserealappá vált. Bármit megvehetünk rajta, ha van belőle elég. De vajon tudjuk-e, hogy mire van igazából szükségünk? Vajon ismerjük-e a dolgok valós értékét? Van-e különbség aközött, hogy elkéred vagy elfogadod a pénzt? A pénzt valóban lehet energiaként értelmezni, de vajon jó-e, ha az egész világot ennek az energiának az áramlására alapozzuk? Vajon milyen örökséget hagyunk így magunk után?

És van egy másik, talán még ennél is kellemetlenebb kérdéskör, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül… Vajon a világnak tényleg ennyi, önmagát gyógyítóként definiáló emberre van szüksége? Biztos, hogy mindenki, aki így gondol magára, valóban alkalmas erre a szolgálatra? Vajon tényleg mindenkinek ez a küldetése?

A másik oldal

• Valóban igaz az, hogy az energiacsere, az energia oda-vissza áramlása fontos. Ami él, az folyamatos áramlásban van, ami nem áramlik, az meghal. Azaz, más szavakkal, az energiaáramlás tőlünk függetlenül is történik. Minden cselekedetünk elindít egy változást az élet szövedékében, és bármit teszünk, az idővel visszatér hozzánk. Lehet, hogy nem úgy, és nem attól, akitől várjuk, de az élet nem hagy elvarratlan szálakat. Nem attól függ, hogy ki mennyit fizet a másiknak. Meggyőződésem, hogy az adást, és az elfogadást nem csak pénzben lehet mérni.

• A gyógyítás, segítés vajon hobbi, munka, vagy szolgálat? Az, hogy hogyan gondolunk rá, az nagyban meghatározza azt, hogy hogy állunk a pénz kérdéséhez. Számomra legalábbis a szolgálat azt jelenti, hogy valamit nem az ellenszolgáltatásért teszek, hanem azért, mert ezt vállaltam, ez az elhívásom, ez a hozzájárulásom a világhoz. Amit nem tehetek függővé attól, hogy megfizetik-e, vagy sem.

• Az ingyen, vagy adományos alapon történő munka ellen sokan azzal érvelnek, hogy egy idő után mindenki vissza fog élni vele. Mert “lesz egy csomó olyan ember, aki éjjel-nappal zaklatni fog. Ugyanis vannak ilyenek, akik egy idő után azt gondolják, mert ingyen csinálod, akkor joguk van mindenhez.” – Kérdezem én, hol van az megírva, hogy azért, mert ingyen dolgozol, nem húzhatsz egészséges határokat? Hol van az megírva, hogy ha nem kérsz pénzt, attól még nem is fogadhatod el azt? Hol van az megírva, hogy ha ingyen dolgozol, akkor mindig mindent meg kell csinálnod, amire kérnek? Lássuk be, hogy ez innentől kezdve már nem a pénzről szól, hanem a határhúzásról, és az öngondoskodásról. Ne keverjük a szezont a fazonnal.

• És ha már itt tartunk, az én tapasztalatom az, hogy ha pénzt kapsz valamiért, azt sokkal nehezebb elutasítani, és sokkal nagyobb a belső nyomás, hogy “villants valamit”. Ennek pedig rengeteg negatív vonzata lehet, pl. illúziókeltés, bántalmazás. Én úgy vettem észre, hogy sokkal tisztább tud maradni a szándék akkor, ha nincs beárazva.

• Sokszor azt érzem, hogy az egész pénz, bőség, teremtés téma teljesen félre van értelmezve, és rossz alapokra van helyezve. Erről írtam már korábban, olvasd el itt.

Végső gondolatok…

Habár úgy tűnhet az írásomból, hogy egyértelmű a véleményem, ez korántsem igaz. Ez a téma bennem is folyamatosan alakul, formálódik. Volt idő, amikor én is vertem a mellemet, hogy ami jár, az jár… Tengernyi oldáson vagyok túl, mára már biztos vagyok a saját tudásomban, a saját értékemben… Mégis, egy idő után egyszerűen nem esett jól beárazni a tudásomat. Nem esett jól pénzzé tenni azokat az ajándékokat, amiket a Teremtőtől kaptam. Végső soron ezért kezdtem el lehántani magamról az ideákat és hiedelmeket ezzel kapcsolatban.

Nem célom megmondani, hogy kinek mi az útja, hogy ki hogyan élje az életét. Az egyetlen dolog, amit szeretnék elérni ezzel a bejegyzéssel, az az, hogy megmutassam: lehet máshogy is! Szeretném arra inspirálni az olvasóimat, hogy gondolkozzanak, kérdezzenek, vizsgálódjanak… És aszerint hozzanak döntést, amit ott bent, a szívük mélyén találnak, nem pedig aszerint, amit a spiri megmondó emberek sulykolnak beléjük…

A félkövéren szedett szövegeket az említett csoport hozzászólásaiból idéztem.

Áldás!