Her-story: A szörnyeteg lélektana

A Her-story előző részeiben megnéztük, hogyan alakulhat át egy történelmi alak az évszázadok során. Hogyan kerülnek előtérbe életének bizonyos részletei, hogyan halványulnak el mások, és hogyan alakítja minden újabb elbeszélő a történetet a saját korának kérdéseihez.

Van azonban, amikor ez az átalakulás egészen szélsőséges méreteket ölt. A történet szereplője túlnő önmagán: egyre több félelem, vágy és elképzelés kapcsolódik hozzá, míg végül már alig látjuk mögöttük az embert.

Báthory Erzsébet ennek különösen erős példája.

Nevéről sokaknak a vérben fürdő grófnő jut eszébe, aki fiatal lányokat gyilkolt meg, hogy megőrizze szépségét. Mások egy gazdag, önálló özvegyet látnak benne, akit befolyásos férfiak állítottak félre. A horrorfilmekben vámpírrá válhat, egy mai feldolgozásban pedig az elfojtott női düh jelképévé.

Nehéz volna ennél távolabb kerülő alakokat ugyanahhoz a névhez kapcsolni. Mégis mindegyiket Báthory Erzsébetként ismerhetjük.

Hogyan fér el egyetlen nő történetében a vérszomjas szörnyeteg és az ártatlanul üldözött hősnő? Mitől válik ennyire formálhatóvá az alakja? És mi történik azokkal a részletekkel, amelyek egyik képbe sem illenek?

Ahhoz, hogy ezt megértsük, érdemes röviden visszalépnünk ahhoz az asszonyhoz, akiből mindez lett.

Az asszony a történet mögött

Báthory Erzsébet a török háborúk korának egyik legelőkelőbb magyar családjába született. Fiatalon ment feleségül Nádasdy Ferenchez, az ismert hadvezérhez. Gyermekeket nevelt, főúri háztartást és birtokokat igazgatott, majd férje halála után özvegyként vitte tovább a család ügyeit.

Ez a világ távol állt a legendák magányos, titkos várától. A birtokokat el kellett látni, a háborús károkat helyre kellett hozni, az örökséget meg kellett őrizni. A családi kapcsolatok gazdasági és politikai kapcsolatokat is jelentettek. Egy nagy vagyon felett rendelkező özvegynek lehetett befolyása, és lehettek ellenfelei is.

A korszak politikája ráadásul nem egyszerűen a magyar főurak és a Habsburg uralkodó állandó szembenállásáról szólt. Háborúk és felkelések után egyezségek születtek, amelyekben az udvar és a rendek kölcsönösen számítottak egymásra. Az együttműködés és az érdekharc egyszerre volt jelen.

Ebben a közegben indult vizsgálat Erzsébet ellen. Azzal vádolták, hogy a környezetében élő lányokat és szolgálókat súlyosan bántalmazta, többeket megölt vagy megöletett. A kegyetlenség híre már évekkel korábban megjelent; a panaszok tehát nem kizárólag az eljárás során keletkeztek.

Thurzó György nádor vizsgálata után Erzsébetet elfogták, és a csejtei várban tartották fogva. A bűnrészességgel vádolt szolgálók ellen eljárás folyt, közülük hármat kivégeztek. Erzsébet saját ügyében azonban nem került sor rendes tárgyalásra és ítéletre. Fogságban halt meg.

A fennmaradt vallomásokat és az eljárás körülményeit a történészek eltérően értékelik. Egyesek a kegyetlenkedések bizonyítékait látják bennük, mások a vádak megbízhatóságát és az ügy mögötti érdekeket hangsúlyozzák.

Itt tehát nincs minden részletében megnyugtatóan lezárt történetünk. Vannak súlyos állítások, vitatható bizonyítékok és megválaszolatlan kérdések. Ez a bizonytalanság azonban nem akadályozta meg, hogy az utókor nagyon is határozott képet alkosson róla.

Amikor a bizonytalanságból mese lesz

A ma legismertebb jelenet több mint száz évvel Erzsébet halála után jelenik meg írott formában. Thuróczi László jezsuita szerző elbeszélésében az úrnő fésülés közben megüti szolgálóját. A lány vére a bőrére kerül, Erzsébet pedig úgy látja, hogy a vér megszépítette. Ebből születik meg a fiatalságot megőrző vérfürdő gondolata. A korabeli vallomásokban ez a motívum nem szerepel.

A történet ereje könnyen érthető. Egyetlen jelenetbe sűríti az indítékot és a borzalmat. A hiú asszony megpillantja a megfiatalodás lehetőségét, és attól kezdve mások életével fizet érte.

Thuróczi vallási tanmesét is formál az esetből: a hiúságot a hittől való eltávolodással és az ördögi befolyással kapcsolja össze. Az elbeszélés már itt a szerző világképéhez igazítja Erzsébet életét.

A későbbi emlékezetnek azonban már nem kell megőriznie a teljes magyarázatot. Elég a tükör, az öregedő nő és a fiatal lány vére.

A történeti ügy bonyolult. A mese világos.

Ráadásul olyan félelmeket mozgat meg, amelyekhez nem kell ismernünk a kora újkori Magyarországot. A hatalommal való visszaélést, az öregedést, a szépség elvesztését, a másik ember kiszolgáltatottságát. Erzsébetből lassan ezek hordozója lesz.

Az alakja közben egyre nagyobbra nő. Hatalma korlátlan, hiúsága feneketlen, kegyetlensége elképzelhetetlen. Már minden tulajdonsága ugyanabba az irányba mutat. A történetből eltűnnek a hétköznapi arányok.

Itt kezdődik az a végletes archetipizálás, amelyben egy ember teljes személyét elfoglalja a neki tulajdonított szerep. Báthory a pusztító nővé válik: azzá, aki mások fiatalságából táplálja a sajátját, és akinek a vágya előtt semmilyen határ nem marad.

A vérgrófnő örök élete

Innen már csak egy lépés a vámpír képe. Báthory Erzsébet a vámpírkultúra egyik képzeletbeli „ősanyjává” vált. Vlad Țepeș és Drakula közismert összekapcsolódása mellett az ő neve is történelmi arcot adott a vérhez kötődő borzalomnak. Az „ősanya” itt kulturális szerep: a későbbi művek tették a maguk világának részévé.

A Countess Dracula a Báthory-legendát dolgozza fel, a Daughters of Darkness pedig már vámpírként szerepelteti a grófnőt. A történeti személy neve így egy természetfeletti lényhez kapcsolódik.

A vámpíralak tökéletesen továbbviszi a vérgrófnő történetét. Vonzó és félelmetes, vágy és pusztítás kapcsolódik össze benne, aki mások életének elvételével tartja fenn önmagát. Egyúttal a szépsége is veszélyessé válik.

Ebben az olvasatban a gondoskodó nő képe a visszájára fordul. Aki életet adhatna, életet vesz el. Aki táplálhatna, másokból táplálkozik. Az öregedő asszony pedig fiatal nők elpusztításával próbálja megtagadni az idő múlását.

A női test egyszerre lesz a vágy tárgya, a fenyegetés forrása és a borzalom színpada.

Mire idáig jutunk, Báthory Erzsébetnek már alig van szüksége a saját életrajzára. A neve elég ahhoz, hogy felismerjük a karaktert. A vár, a ruha és a korszak változhat; a vérgrófnő tovább él.

A másik véglet

De közben megszületik az ellenkező történet is. Ebben Báthory Erzsébet gazdag és önálló asszony, akinek a környezete nem tűrte a hatalmát. A vádak mögött vagyonszerzés, politikai érdek és férfiak összefogása áll. A szörnyeteg helyére az üldözött nő kerül.

Jakubisko Bathory című filmje például tudatosan erre az ellenképre épül: a gazdag özvegyet magas körökből irányított intrika áldozataként mutatja be.

A felmentő olvasat vonzereje is érthető. Ismerjük azt a történelmi tapasztalatot, hogy egy nő önállóságát könnyen bélyegzik veszélyesnek, határozottságát kegyetlenségnek, a megszokottól eltérő életét pedig erkölcsi romlottságnak. Jogos kérdés, ebből mennyi működött Báthory esetében.

A kérdés azonban könnyen kész válasszá alakulhat. Minden ellene szóló állítás rágalom lesz, minden bizonytalanság az összeesküvést erősíti. Az asszony pedig egyre kivételesebbé válik: bölcs, gyógyító, szabadságszerető, a saját korát messze megelőző nővé. A negatív kép helyére ugyanolyan szélsőséges pozitív kép épülhet.

Ez nem jelenti azt, hogy egy rehabilitáció szükségképpen téves. Azt jelenti, hogy az ártatlanság mellett is bizonyítékokkal kell érvelnünk. Ha a választott szerep előre eldönti minden részlet jelentését, ugyanaz a folyamat indul újra.

A szörnyetegnek minden mozdulata gonosz. Az üldözött hősnőnek minden mozdulata igazolja a nagyságát. Mindkét alakból hiányozhat az emberi lépték.

Amikor a szörnyeteg felszabadít

A modern feldolgozások egy újabb lehetőséget is kínálnak: a félelmetes nővel azonosulhatunk.

A régi történetben elrettentőnek szánt tulajdonságok más jelentést kapnak. A veszélyesség erőnek, az engedetlenség önállóságnak, a düh az elnyomással szembeni ellenállásnak látszik. A szörnyetegben felismerhetővé válik valami, amit a „jó asszony” szerepe nem engedett meg.

A Monster: The Lizzie Borden Story Báthory vérfürdőlegendáját egy másik nő számára inspiráló történetként használja, a női düh örökségéhez kapcsolja ezt a szálat.

A női harag láthatóvá tétele fontos lehet. A düh jelezheti, hogy valakit igazságtalanság ért, átlépték a határait, vagy túl sokáig kényszerítették hallgatásra. Egy történet segíthet felismerni és megfogalmazni ezt a tapasztalatot.

Báthory alakjánál azonban van egy részlet, amely mellett nehéz elmenni. A vérfürdő történetében fiatal lányok vére biztosítja az úrnő megújulását.

Ha ebből a képből a női erő jelképét alkotjuk meg, kinek az erejét ünnepeljük? Mi történik azokkal a nőkkel, akiknek a teste egy másik nő szabadságának eszközévé válik?

A történet itt ellenáll a könnyű azonosulásnak. Az úrnő és a szolgálólány egyaránt nő, de egészen más hatalmi helyzetben vannak. Az egyikük felszabadulásának képe a másik pusztulására épül.

Akik a nagy történetekből is kimaradnak

A Báthory köré épülő elbeszélésekben a feltételezett áldozatok újra és újra háttérbe szorulhatnak.

A szörnyeteg történetében a számuk mutatja a borzalom nagyságát. Minél többen vannak, annál félelmetesebb az asszony. A személyük elvész a tömegben.

A felmentő történetben a szenvedésük cáfolandó váddá válhat. A figyelem teljesen a meghurcolt főúri nőre irányul.

A felszabadító újramesélésben pedig a vérük lesz látványos jelkép.

Így a különböző történetek ugyanahhoz a hiányhoz is elvezethetnek: továbbra is a leghatalmasabb nő alakját nézzük, miközben a kisebb hatalmúak alig kapnak helyet.

A források bizonytalansága természetesen óvatosságot követel. Nem nevezhetünk bizonyítottnak minden állítást csak azért, mert súlyos szenvedésről szól. De a vádlott démonizálásának felismerése sem teszi feleslegessé azok vizsgálatát, akiknek a bántalmazásáról a vallomások beszélnek.

A női történetek visszakereséséhez ez is hozzátartozik. Figyelni arra, ki rendelkezhetett mások felett, kinek volt lehetősége védekezni, és kinek maradt fenn egyáltalán a neve.

Mennyi marad az emberből?

Báthory Erzsébetből kegyetlen úrnő, vérgrófnő, vámpír, politikai áldozat és a női düh jelképe lett. Ezek az alakok más-más félelmet vagy vágyat tesznek láthatóvá. Egy idő után azonban már magukhoz igazítják az egész történetet.

Az archetípus könnyen felismerhető. Az emberhez több türelem kell. Az ember életében nem feltétlenül rendeződik minden egyetlen tulajdonság köré. Lehet hatalma, miközben bizonyos helyzetekben kiszolgáltatott. Érheti igazságtalanság, és közben felelőssége is lehet mások szenvedésében. A róla szóló vádak között lehet túlzás, későbbi hozzátoldás és komolyan veendő állítás is. Ezeket külön kell mérlegelnünk.

Báthory esetében a vérfürdő legendájának elutasítása nem dönti el az összes kegyetlenségi vádat. Az eljárás problémáinak feltárása sem bizonyítja önmagában az ártatlanságot. A történeti kérdések egy része nyitva marad, akkor is, ha a róla készült filmek és történetek határozott választ adnak rájuk.

A Her-story első köre így visszaér a kezdetéhez. A történelmet alakítják azok, akik lejegyzik, továbbadják és újraértelmezik. Mi pedig azzal is részt veszünk ebben, hogy melyik változatot érezzük hitelesnek, és melyik részletet felejtjük el.

Az előző cikkben azt kérdeztük, mi vész el, amikor a nőket egymással szembeállított szerepekbe szorítjuk. Báthory története megmutatja, milyen messzire vezethet ez. Egy nőalak akkorára nőhet, hogy végül minden elfér benne — kivéve a saját, töredékesen megismerhető élete.

Talán ezért érdemes időnként megállnunk a tükör előtt, amelybe a legendabeli grófnő néz. Mert abban a tükörben már régóta a mi félelmeink és vágyaink is megjelennek.