Magdolna a művészetekben

Kevesen tudják rólam, hogy valamikor művészettörténetet tanultam az ELTE-n. Az egyetemet végül nem fejeztem be, de később rájöttem, hogy amit igazán magammal kellett vinnem onnan, azt talán mégis megszereztem: a művészet szeretetét és azt a különös örömöt, amikor egy kép egyszer csak elkezd mesélni.

Az ikonográfia mindig az egyik kedvenc területem volt. Egyszerűen fogalmazva ez annak vizsgálata, hogy mit és hogyan ábrázolnak a képek: milyen alakokat, tárgyakat, színeket, gesztusokat és visszatérő motívumokat használ a művész, és ezek segítségével hogyan válik felismerhetővé egy történet vagy egy személy.

Régen ennek különösen nagy jelentősége volt. Egy szentet sokszor már egyetlen tárgyról fel lehetett ismerni: Pétert a kulcsairól, Katalint a kerékről, Jeromost az oroszlánról – Mária Magdolnát pedig többek között az illatszeres edényéről és hosszú, kibontott hajáról.

A képek tehát nem pusztán dekorációk voltak. A freskók, oltárképek, szobrok és ikonok egy közösen ismert vizuális nyelvet beszéltek. A bibliai történeteket azok számára is láthatóvá tették, akik nem tudtak olvasni, közben pedig teológiai, erkölcsi és szimbolikus jelentésrétegeket is közvetítettek.

És ha valakinek igazán gazdag képi nyelve alakult ki az évszázadok során, akkor az Mária Magdolna.

De melyik Mária Magdolnát látjuk?

Mielőtt elkezdenénk megfejteni a képeket, fontos tudnunk valamit.

A nyugati művészet Magdolnája nem egyszerűen az evangéliumok Mária Magdolnájának portréja. A nyugati keresztény hagyomány évszázadokon keresztül több különböző bibliai nőalak történetét kapcsolta össze vele. Mária Magdolnát azonosították Betániai Máriával, Márta és Lázár testvérével, valamint Lukács evangéliumának névtelen „bűnös asszonyával” is, aki könnyeivel öntözte Jézus lábát, hajával törölte meg, majd illatos olajjal kente meg.

A mai bibliakutatás ezeket általában különálló személyeknek tekinti. A művészet történetét azonban nem lehet egyszerűen visszacsinálni. Az összeolvadásból megszületett egy új, rendkívül erőteljes Magdolna-kép: a gyönyörű, érzéki nő; a megtérő bűnös; a Krisztust szerető tanítvány; a kereszt mellett kitartó gyászoló; a feltámadás első tanúja; a vezeklő remete; a szemlélődő, olvasó nő.

Talán éppen ezért vált Magdolna a keresztény művészet egyik legizgalmasabb nőalakjává, aki nem egyetlen arcot kapott, hanem sokat.

Hogyan ismerhetjük fel Magdolnát?

Magdolna ikonográfiája koronként és területenként változott, mégis kialakult néhány olyan attribútum, amely újra és újra megjelenik mellette.

A harmadik oszlopnál fontos egy pillanatra megállnunk. Ezek nem „titkos jelentések”, amelyeket a művészek feltétlenül elrejtettek a képekben.

Egy szimbólumot ugyanis legalább kétféleképpen olvashatunk. Megkérdezhetjük, mit jelentett abban a korban és kulturális közegben, amelyben a műalkotás megszületett. De azt is megkérdezhetjük, mit szólít meg bennünk ma.

A kettő nem ugyanaz.

Attól, hogy számomra Magdolna tükre az önismeret szimbóluma, még nem állíthatom automatikusan, hogy egy 17. századi festő ugyanezt akarta elmondani vele. Az ő képén a tükör lehetett elsősorban a hiúság és a mulandó földi szépség jelképe.

De ettől a saját találkozásunk a képpel még nem válik értéktelenné.

Talán éppen ez a művészet egyik csodája: egy kép egyszerre tartozhat a saját korához, és képes évszázadokkal később egészen új párbeszédet kezdeni velünk.

Magdolna története képekben

De nem csak az attribútumai alapján ismerhetjük fel Magdolnát. Vannak olyan jelenetek is, amelyek újra és újra megjelennek a keresztény művészetben. Ezeket mutatom be röviden itt, a teljesség igénye nélkül:

Jézus megkenése

A Jézus lábát könnyeivel öntöző, hajával megtörlő és olajjal megkenő asszony története a nyugati hagyományban összekapcsolódott Magdolnával. Fontos azonban tudnunk, hogy Lukács evangéliuma ezt a nőt nem nevezi Mária Magdolnának.

A kereszt alatt – Sub cruce

Magdolna ott van Jézus keresztre feszítésénél. Sok ábrázoláson közvetlenül a kereszt tövében találjuk: átöleli a keresztet vagy Krisztus lábai felé nyúl. Ezeken a képeken mindenekelőtt szeretete, fájdalma és hűsége kerül előtérbe.

A sírnál

Az evangéliumok Magdolna-alakjának egyik legfontosabb pillanata. Ő azok között van, akik Jézus sírjához mennek, János evangéliumában pedig ő találkozik elsőként a feltámadt Krisztussal.

Noli me tangere

„Ne érints engem” – vagy pontosabban: „Ne tartóztass engem.”

A feltámadt Jézus és Magdolna találkozása a nyugati művészet egyik legismertebb bibliai képtípusa lett. Magdolna rendszerint térdel vagy Krisztus felé nyúl, miközben ő egy gesztussal távolságot tart közöttük.

Apostolok apostola

Magdolna viszi el a tanítványoknak a feltámadás hírét. Az apostola apostolorum, vagyis „az apostolok apostola” elsősorban teológiai megnevezés, nem egyetlen kötött képtípus, mégis fontos kulcs Magdolna művészeti ábrázolásainak megértéséhez: a gyászoló nőből hírvivő lesz.

A bűnbánó Magdolna

A nyugati művészet egyik legnépszerűbb Magdolna-típusa. Lehet gazdagon öltözött nő, aki ékszereit félredobva fordul el korábbi életétől, vagy csendben ülhet könyv, tükör, gyertya és koponya társaságában.

Különösen a barokk festészet szerette ezt a témát. Georges de La Tour Magdolnái például szinte teljesen belső tájjá változtatják a jelenetet: sötétség, gyertyaláng, tükör, könyv és koponya veszi körül az elmélyülő nőt.

A remete Magdolna

A középkori és későbbi legendák szerint Magdolna élete végén visszavonult a világtól. Ezért találkozhatunk olyan képekkel is, amelyeken barlangban vagy vadonban él, egyszerű ruhában vagy szinte meztelenül, testét olykor csak rendkívül hosszú haja takarja.

Ehhez a legendakörhöz tartoznak azok a különös ábrázolások is, amelyeken angyalok emelik a magasba. Nem egyszerűen Magdolna halálát látjuk: a legenda szerint remetesége idején az angyalok naponta felemelték őt, hogy mennyei táplálékban részesüljön.

Az olvasó Magdolna

Az egyik legcsendesebb, mégis számomra egyik legérdekesebb képtípus. Magdolna itt nem sír, nem vezekel és nem kapaszkodik a keresztbe. Egyszerűen olvas.

Az ilyen képeken a szemlélődő, befelé forduló nő jelenik meg előttünk. A könyv nem bizonyít valamiféle elveszett „titkos Magdolna-tanítást”, de nagyon szépen megmutatja, hogy a művészet Magdolnája nemcsak az érzékiség és a bűnbánat alakja lehetett, hanem a kontemplációé is.

Egy alak, aki folyamatosan változott

Talán éppen ez az egyik legérdekesebb dolog Magdolna művészettörténetében. Nincs egyetlen, változatlan Mária Magdolna. Másként látta őt a középkor, másként a reneszánsz, másként az ellenreformáció barokk művészete, és megint másként néz rá a modern ember.

Volt gyászoló tanítvány és feltámadáshírnök. Volt gazdag, érzéki nő és megtért bűnös. Volt mezítelen remete és elegáns reneszánsz szépség. Volt olvasó, szemlélődő nő és eksztatikus misztikus.

Dante Gabriel Rossetti 19. századi Magdolnája például ismét egészen más világba vezet bennünket. Az 1877-es képen kezében tartott különös, gömbölyded tárgyat az ikonográfiai leírás olajos edényként azonosítja – mégis szinte kínálja magát arra, hogy a néző valami mást is belelásson.

És talán éppen itt kezdődik az a pont, ahol az ikonográfia találkozik velünk.

Mit látunk – és mit látunk bele?

Amikor egy régi Magdolna-képet nézünk, három kérdést érdemes magunkkal vinnünk:

Mit látok?

Milyen tárgyak, színek, gesztusok, ruhák és szereplők vannak a képen?

Mit jelenthetett mindez akkor?

Mit tudunk a mű keletkezésének koráról, a bibliai és legendás hagyományokról, az adott szimbólum történeti jelentéséről?

És végül:

Mit jelent nekem most?

Mit érint meg bennem a kép? Mit látok meg általa önmagamból? Milyen történetet kezd el mesélni bennem?

Az első kettőhöz segítségül hívhatjuk a művészettörténetet. A harmadikhoz már önmagunkra van szükségünk. És talán nem is kell választanunk közöttük. Nem kell történeti ténynek neveznünk a saját spirituális olvasatunkat ahhoz, hogy értékes legyen. És nem kell lemondanunk a személyes, belső találkozásról csak azért, mert tudjuk, hogy egy szimbólum ötszáz évvel ezelőtt mást jelentett.

A képnek van története. De a találkozásnak is van története.

Ebben a sorozatban ezért szeretnék majd közelebbről is megnézni néhány olyan motívumot, amely évszázadok óta újra és újra megjelenik Magdolna körül. A haját. Az edényt. A vörös színt. A koponyát és a tükröt. A könyvet. A tojást. És azokat a különös képtípusokat, amelyekből lassan összeállt az a nő, akit ma Magdolnaként felismerünk.

Mert ha megtanuljuk olvasni ezeket a képeket, valami különös történik. Egy idő után már nemcsak Magdolnát ismerjük fel rajtuk. Hanem azt is, hogy az évszázadok során mi mindent látott bele az emberiség Mária Magdolnába.

A galériában megnézhettek pár képet: