Magdolna haja – milyen volt valójában?

Ha arra kérnélek, képzeld magad elé Magdolnát, vajon milyennek látnád?

Talán hosszú, hullámos hajjal. Vörösesen, aranylóan vagy gesztenyebarnán, szabadon a vállára omló tincsekkel. A nyugati művészet évszázadokon keresztül olyan következetesen ábrázolta Magdolnát hosszú, dús hajjal, hogy mára szinte elválaszthatatlanná vált tőle.

Csakhogy van egy apró probléma.

Fogalmunk sincs, milyen haja volt igazából Magdolnának.

A kanonikus evangéliumok egyáltalán nem írják le a külsejét. Nem tudjuk, milyen magas volt, milyen volt a bőre, az arca vagy a haja. A hosszú, kibontott, gyakran arany- vagy vöröses hajú Magdolna, akit ma olyan könnyen felismerünk, nem történeti portré.

Sokkal inkább egy közel kétezer éves történet eredménye. És ha végigkövetjük ezt a történetet, kiderül, hogy Magdolna haja talán még érdekesebb annál, mint ha egyszerűen tudnánk, milyen színű volt.

A haj, amely eredetileg talán nem is Magdolnáé volt

A történet egyik legnagyobb iróniája, hogy Magdolna híres hajának egyik legfontosabb bibliai előzménye eredetileg nem hozzá kapcsolódik. Lukács evangéliumában egy névtelen, „bűnös” asszony jelenik meg a farizeus házában, ahol Jézus vendégeskedik. Az asszony sírva Jézus lábához borul, könnyeivel öntözi, majd a hajával törli meg a lábát, megcsókolja és illatos olajjal megkeni.

Lukács azonban nem nevezi ezt a nőt Magdolnának. Magdolna csak közvetlenül ezután, a következő fejezet elején jelenik meg név szerint Jézus követői között.

A nyugati keresztény hagyomány később több különböző evangéliumi nőalakot olvasztott össze: Mária Magdolnát, a névtelen bűnös asszonyt és Bethániai Máriát. Ennek az azonosításnak különösen nagy hatású állomása volt Nagy Gergely pápa 591-ben elmondott homíliája.

Magdolna pedig ezzel nemcsak a „bűnbánó nő” történetét örökölte meg. Hanem a haját is.

Miért olyan fontos, hogy a haja ki volt bontva?

Egy mai európai nő számára a kibontott haj önmagában nem különösebben jelentős. Felkötjük, kiengedjük, levágjuk, befestjük – elsősorban ízlés és divat kérdése.

Az ókori világban azonban a női hajviselet társadalmi jelentést is hordozhatott. A Második Templom korának zsidó szövegeiben a női haj kibontása, felfedése vagy levágása különböző rendkívüli állapotokhoz kapcsolódhatott: gyászhoz, szégyenhez, kiszolgáltatottsághoz vagy a megszokott társadalmi rend felbomlásához.

A legismertebb példa a sotah, a házasságtöréssel gyanúsított asszony bibliai rítusa. A Számok könyvében a pap valamilyen módon „felfedi” vagy „meglazítja” az asszony fejét/haját; a későbbi rabbinikus hagyomány ezt már egyértelműen a haj kibontásaként értelmezi. A Misnában a gesztus a nyilvános megszégyenítés részévé válik. A későbbi zsidó vallásjog ebből is származtatják a férjezett nők nyilvános hajfedésének szokását, amely bizonyos ortodox zsidó közösségekben mindmáig fennmaradt.

Fontos azonban óvatosnak lennünk: nem vetíthetjük vissza automatikusan a későbbi rabbinikus előírásokat Magdolna korára, és nem állíthatjuk, hogy az első században minden zsidó nő minden nyilvános helyzetben teljesen eltakarta a haját.

Annyi azonban jól látszik, hogy a női haj nem volt jelentés nélküli testrész.

Ez pedig új fényt vet Lukács névtelen asszonyának történetére. Ahhoz ugyanis, hogy Jézus lábát a hajával törölhesse meg, a nőnek ki kellett bontania a haját – méghozzá egy lakomán, mások jelenlétében.

A jelenet ezért a korabeli társadalmi és kulturális normák között jóval intimebb, társadalmilag szokatlanabb gesztus lehetett annál, mint amilyennek ma elsőre érzékeljük. Nem szükséges szexuális aktusként értelmeznünk, de testi közelsége, intimitása és normaszegő jellege aligha véletlen.

És amikor ezt az asszonyt később Magdolnával azonosították, ez az intim, kibontott haj is Magdolna történetének részévé vált.

Hogyan nőtt meg Magdolna haja?

A középkori és reneszánsz művészetben Magdolna haja lassan önálló attribútummá vált. És nem egyszerűen hosszú haja lett. Rengeteg haja lett. Aranyszőke, vöröses, gesztenyés, hullámos tincsek omlanak a vállára és a hátára, olykor szinte az egész testét körülölelve.

És ez a haj egyszerre több dolgot is elmesélt róla. Utalt a szépségére és érzékiségére, hiszen a nyugati hagyomány addigra már összekapcsolta a „bűnös asszonnyal”. Felidézte azt a hajat, amellyel Krisztus lábát megtörölte. Jelezhette a világi életet, amelyről a bűnbánó Magdolna lemondott.

De egy másik történet is megjelent benne: az előkelő nő története.

Miért lett Magdolna szőke?

A történeti Magdolna egy első századi zsidó nő volt a Levantéból. Semmi okunk nincs feltételezni, hogy a középkori vagy reneszánsz festők pontos információval rendelkeztek volna a külsejéről.

És valószínűleg nem is erre törekedtek. Amikor egy európai festő világos bőrű, aranyhajú Magdolnát festett, saját korának vizuális nyelvén beszélt. A korabeli művészetben egyébként sem volt szokatlan, hogy valós, kortárs személyek is megjelentek vallásos kompozíciókban: a mecénások és családtagjaik portréi például rendszeresen helyet kaptak oltárképeken és más szakrális alkotásokon. Egy Magdolna-ábrázolást ezért sem érdemes úgy néznünk, mint egy történeti portrét.

A késő középkori és reneszánsz Európában a világos bőr a női szépség és társadalmi rang egyik fontos jelölője lehetett. Ennek egy nagyon prózai társadalmi oka is lehetett: a világos bőr azt is jelezhette, hogy valakinek nem kellett egész nap a szabadban fizikai munkát végeznie. A napbarnított bőr ezzel szemben könnyen kapcsolódhatott a munkához és az alacsonyabb társadalmi helyzethez.

Az aranyszőke haj ehhez a szépségideálhoz társult. A 15. századi Itáliában az arany haj, a világos bőr és a finom vonások az idealizált női szépség visszatérő elemei voltak. Bizonyos udvari környezetekben az arany haj kifejezetten az előkelőség és a nemesség vizuális nyelvéhez is tartozhatott.

Ez pedig különösen érdekes Magdolna esetében. A középkori legendák ugyanis ekkorra már gazdag, előkelő családból származó nőként is elképzelték őt. A művészetben ezért a gyönyörű haj, az ékszerek, a finom kelmék és a gazdag öltözet együtt idézhették fel azt a világi, előkelő életet, amelyet később maga mögött hagyott.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy Magdolna azért kapott arany hajat, mert a festők történeti információval rendelkeztek nemesi származásáról. Sokkal inkább azt, hogy egy európai művész a saját korának képi nyelvén mutatta meg, hogyan képzel el egy gyönyörű és előkelő nőt.

Magdolna haja ezért legalább annyit mesél az őt megfestő korról, mint magáról Magdolnáról.

És mi a helyzet a vörös hajjal?

Itt azonban érdemes egy pillanatra visszatérnünk Magdolna saját korába. Ha egy első századi levantei nőre gondolunk, valószínűleg sötét hajat képzelünk magunk elé. Populációs szinten ez valóban jóval valószínűbb, mint az a világos, aranyszőke haj, amelyet az európai művészet később annyira megszeretett.

Csakhogy az ókori nők is festették a hajukat. A henna (Lawsonia inermis) az ókori Közel-Keleten jól ismert növény volt. Az első századi Plinius és Dioszkoridész Askalónt is a jó minőségű henna egyik lelőhelyeként említi, vagyis a növény Júdea térségében biztosan ismert volt. Dioszkoridész ráadásul hajszínezésre való alkalmazását is ismeri.

A henna az eredeti hajszíntől és az alkalmazás módjától függően vöröses, rezes vagy gesztenyés tónust adhatott a hajnak.

Ez természetesen egyáltalán nem bizonyítja, hogy Magdolna hennázta a haját.

Arról sincs közvetlen bizonyítékunk, hogy az első századi júdeai nők körében pontosan milyen gyakori volt a haj hennával történő festése. Egy dolgot azonban megmutat: még a „milyen volt Magdolna természetes hajszíne?” kérdés sem feltétlenül mond el mindent arról, hogyan nézhetett ki a haja. A hajfestés ugyanis nem modern találmány.

Így egy sötét hajú, de vöröses vagy rezes tónusúra színezett első századi nő önmagában egyáltalán nem lenne történeti képtelenség.

Azt viszont semmi nem támasztja alá, hogy a reneszánsz vörös vagy arany hajú Magdolnák valamiféle ősi hennázási hagyomány emlékét őriznék. Sokkal egyszerűbb magyarázatot kínál az európai szépségideál és Magdolna addigra kialakult legendája.

Amikor a haj ruhává válik

A Magdolna-legenda azonban még tovább növesztette a haját. A középkori hagyomány szerint élete végén Magdolna visszavonult a világtól, és remeteként élt. A történet fejlődésére valószínűleg Egyiptomi Szent Mária legendája is hatott: ő szintén egy korábbi bűnös életet maga mögött hagyó nő, aki a pusztában vezekel.

A késő középkori ábrázolásokon ennek eredményeként megjelenik egy egészen különös Magdolna. Meztelen, de testét teljesen beborítja hatalmas haja. A haj itt szinte ruhává változik.

És ebben van valami gyönyörű ikonográfiai fordulat. Az a haj, amely korábban felfedett, most eltakar. Ami korábban a női szépséget és érzékiséget hangsúlyozhatta, most a világról való lemondás és a szemérmesség eszközévé válik. Ami Krisztus lábát érintette, végül Magdolna saját testét fedi be.

A haj mint női erő

Van azonban Magdolna hajának egy másik lehetséges olvasata is – ez már nem történeti állítás, hanem modern spirituális és archetípusos értelmezés.

A haj számos kultúrában több egyszerű külsőségnél. Kapcsolódhat identitáshoz, szépséghez, szexualitáshoz, társadalmi státuszhoz, gyászhoz, vallási elköteleződéshez és erőhöz.

A Biblia egyik legismertebb példája erre Sámson története. Sámson esetében a haj a názír fogadalom része, és a történet szimbolikájában elválaszthatatlanul összekapcsolódik erejével. Hajának levágása az erő elvesztését, visszanövése pedig annak visszatérését kíséri.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Magdolna názír lett volna, és nincs okunk történeti kapcsolatot feltételezni a két alak között.

Archetípusos szinten azonban érdekes a párhuzam. A hosszú, dús haj az életerő nagyon ösztönös képe lehet. Női alakokon egyszerre idézhet szépséget, vitalitást, érzékiséget, szabadságot és valami nehezen megzabolázható minőséget.

Ebben az olvasatban Magdolna hatalmas, szabadon omló haja akár női erejének képi szimbólumává is válhat. Nem fizikai erőről beszélek. Hanem arról az életerőről, amelyet egy dús, növekvő, szabad haj vizuálisan is képes megjeleníteni.

És talán ezért is érdekes, hogy a művészet Magdolna haját ritkán szelídítette meg teljesen.

Milyen haja volt tehát Magdolnának?

A rövid válasz továbbra is ugyanaz: nem tudjuk. Lehetett hosszú vagy rövidebb, sötét vagy világosabb, egyenes vagy göndör. Elképzelhető, hogy festette vagy különböző növényi anyagokkal ápolta – de ezek egyikéről sincs közvetlen adatunk.

Azt viszont már sokkal jobban tudjuk, hogyan született meg az a Magdolna, akinek a haját ma mindannyian ismerni véljük. Egy névtelen evangéliumi asszony kibontotta a haját, és megtörölte vele Jézus lábát. Évszázadokkal később ezt az asszonyt Magdolnával azonosították.

A középkori legenda gyönyörű, gazdag nővé, majd bűnbánó remetévé formálta. Az európai művészet saját szépségideálját adta neki: világos bőrt, aranyló vagy vöröses hajat, dús, hullámos tincseket.

A haja előbb szépséget és érzékiséget mutatott, majd bűnbánatot és odaadást. Kibontva átlépte a társadalmi határokat, később pedig ugyanaz a haj már ruhaként takarta el a testét.

A modern spirituális képzelet pedig újabb jelentést láthat benne: a női életerő és szabadság szimbólumát.

Talán ezért nem is az a legérdekesebb kérdés, milyen volt Magdolna haja.

Hanem az, hogyan lett egy nő hajából, amelyről a történeti forrásaink egyetlen szót sem őriztek meg, kétezer év alatt Magdolna egyik legerősebb és legfelismerhetőbb szimbóluma.

És a történetnek itt még nincs egészen vége. Magdolna legendás haja ugyanis olyan szorosan összefonódott alakjával, hogy később egy egészen különös szakma is patrónusává választotta.

De hogy hogyan lett Magdolnából a fodrászok védőszentje, az már egy következő történet.