A Kék Rózsa Rendje – a Próféta

Ha egyetlen szóval kellene megfogalmaznom a Kék Rózsa minőségét, talán azt mondanám: igazság. De nem abban az értelemben, hogy birtokolja az egyetlen, végső és megkérdőjelezhetetlen igazságot. Éppen ellenkezőleg.

A Kék Rózsa útja számomra annak megtanulása, hogyan bízzunk abban, amit látunk, érzékelünk és tudunk – miközben nem felejtjük el, hogy mi is csak egy bizonyos pontból nézzük a világot.

Ő a Próféta. A nő, aki lát. A nő, aki tud. És a nő, aki vállalja, hogy hangot ad annak, amit felismert.

A Kék Rózsa és a Próféta

A Magdaléna hat arca című írásban bemutattam azt a hat női archetípust, amely évekkel ezelőtt, egy Magdolnával végzett meditáció során jelent meg előttem. A rendszerben mind a hat archetípushoz egy papnői rend és egy szín kapcsolódik. A Próféta színe a kék, rendje pedig a Kék Rózsa Rendje.

Számomra a Próféta a látás, a tudás, a bölcsesség, az igazság és a hang minősége.

Nem feltétlenül jósol. Sőt, a „próféta” szót itt nem elsősorban jövendőmondó értelemben használom. A próféta számomra az, aki képes érzékelni valamit, felismerni annak jelentését, majd vállalni a felelősséget azért, hogy kimondja, amit lát.

Ez lehet egy spirituális felismerés. Lehet egy összefüggés, amelyet mások még nem vettek észre. Lehet egy kellemetlen igazság. Lehet egy új gondolat. És lehet egyszerűen a saját belső igazságunk, amelynek végre hangot merünk adni.

A Próféta ezért nemcsak látó. Közvetítő is. Aki a felismerésből szót formál.

Látni – tudni – kimondani

A Próféta erejét számomra ez a három szó írja le talán a legjobban.

Látni. Tudni. Kimondani.

A látás önmagában még kevés. Rengeteg dolgot érzékelünk, amelyeknek soha nem adunk jelentőséget. A tudás is kevés, ha nem merünk bízni benne. És néha még az sem elég, hogy tudjuk, amit tudunk. Meg kell találni hozzá a hangunkat is.

Ezért kapcsolódik a Kék Rózsa számomra olyan erősen a kommunikációhoz, a tanításhoz, az íráshoz és a szó erejéhez. A Próféta lehet tanító, író, szónok, tanácsadó vagy útmutató – de nem a szerep teszi Prófétává. Hanem az a belső mozdulat, amikor valaki azt mondja:

„Ezt látom. Ezt értem. És vállalom, hogy kimondom.” – Ehhez pedig bátorság kell. Mert nem minden igazság népszerű.

A nő, aki megszólal

Női archetípusként számomra ezért különösen érdekes a Próféta. A női hang története korántsem egyszerű. Voltak korok és közegek, amelyekben nők vallási tekintéllyel, prófétai vagy misztikus hanggal szólalhattak meg, miközben más helyeken és korszakokban erősen korlátozták, hogy egy nő mit taníthat, milyen közösségi szerepet tölthet be, vagy kinek a nevében beszélhet.

Éppen ezért óvatos lennék azzal az egyszerű történettel, hogy „a nőket mindig elhallgattatták”. De azzal is, hogy a női hang történetéből kivennénk a hatalom kérdését. Mert kimondani azt, amit igaznak tartunk, önmagában is erő.

Ezért a Próféta egyik nagy kérdése ezért számomra az: Elhiszem-e egyáltalán, hogy annak, amit látok, tudok, van értéke? És ha igen: Merem-e kimondani?

Magdolna, aki látott

Talán nem véletlen, hogy ezt az archetípust olyan könnyű számomra felismerni Magdolna alakjában. A kanonikus evangéliumokban természetesen nem Kék Rózsa-papnőként találkozunk vele. A Kék Rózsa az én spirituális rendszerem nyelve, nem történeti megnevezés.

De a Próféta minőségét nagyon erősen felismerem benne. A János-evangélium feltámadás-történetében Magdolna látja meg a feltámadt Jézust, felismeri őt, majd visszatér a tanítványokhoz az üzenettel: „Láttam az Urat.”

Lát. Felismer. Majd elmondja. 

Ez szinte tökéletesen leírja azt a mozdulatot, amelyet én a Prófétához kapcsolok. A későbbi apokrif hagyományban pedig ez a kép tovább erősödik. A Mária evangéliumában Mária olyan tanítványként jelenik meg, aki a Megváltótól kapott tanítást közvetíti a többieknek, és éppen az általa közvetített tudás válik vita tárgyává.

Számomra tehát nem azért Próféta Magdolna, mert egy titkos történelmi Kék Rózsa Rend tagja lett volna. Hanem azért, mert az alakjában felismerem ugyanazt az archetipikus mozdulatot: látni, tudni és megszólalni.

És ezen a ponton válik számomra Magdolna személyes története Magdaléna nagyobb minőségének egyik arcává.

Amikor a Próféta elveszíti a hangját

Minden archetípus ereje sérülhet. A Próféta egyik sérülése számomra az, amikor nem bízik többé a saját érzékelésében. Lát valamit, de rögtön megkérdőjelezi. Érez valamit, de azt gondolja, biztosan téved. Van mondanivalója, de inkább hallgat. Megvárja, amíg valaki más kimondja helyette – és csak akkor meri elhinni, hogy talán ő is jól látta.

A hang elvesztése azonban csak az egyik véglet. Mert ugyanaz az erő, amely képessé teszi a Prófétát arra, hogy akkor is kitartson egy felismerés mellett, amikor mások még nem értik, könnyen átfordulhat valamibe, ami már nem bölcsesség. Bizonyosságba. Én tudom. Én látom. Ez az igazság. Ha te nem látod, még nem tartasz ott. Itt a Próféta már nem közvetíti az igazságát, hanem birtokolni kezdi. 

És talán éppen ez az egyik legfontosabb tanítása ennek az archetípusnak: megtanulni egyszerre bízni a saját igazságunkban és alázatosnak maradni azzal kapcsolatban, hogy mennyit látunk a teljes képből.

Nem kell elhallgatnunk azért, mert tévedhetünk. De attól, hogy megszólalunk, még nem válunk tévedhetetlenné. A kettő között él az érett Próféta.

De honnan jön a Kék Rózsa?

Amikor évekkel ezelőtt meditációban megérkezett hozzám a Kék Rózsa neve, spirituális szimbólumként értettem. Sokáig nem is foglalkoztatott különösebben, létezik-e máshol hasonló elnevezés. Később aztán kiderült, hogy igen. A Kék Rózsa Rendje ma több modern spirituális rendszerben is felbukkan, és ezek közül több Magdolnához kapcsolja.

Az egyik mai Order of the Blue Rose például Magdolnát és Szűz Máriát nevezi a rend alapítóinak, és a női Krisztushoz, valamint a szív bölcsességéhez kapcsolja a Kék Rózsát. Mary Tobin Blue Rose Healing rendszerében szintén központi szerepet kap Magdolna és a Kék Rózsa Rendje; Tobin azonban saját történetében világosan leírja, hogy munkája spirituális közvetítésekből alakult ki, és a Blue Rose nevet 2013-ban, egy Magdolnához kapcsolódó spirituális élmény során kapta.

Más mai tanítások ismét egészen más eredettörténetet mesélnek a Kék Rózsáról. Éppen ezért én ezeket modern spirituális hagyományokként kezelem. Nem találtam olyan történeti forrást, amely alapján kijelenthetnénk, hogy az ókorban létezett egy Magdolnához kapcsolódó, Kék Rózsa Rendjének nevezett papnői közösség. És talán számomra ennél még érdekesebb az is, amit nem találtam.

Az általam kapott hatos rendszert – Beavató, Alkimista, Próféta, Megváltó, Szolgáló és Királynő – nem találtam meg ezekben a modern Kék Rózsa-tanításokban sem. A Kék Rózsa = Próféta megfeleléssel sem találkoztam ugyanebben a formában. Ez természetesen nem bizonyítja, hogy sehol másutt nem létezik ilyen rendszer. Csak annyit mondhatok, hogy az általam átnézett forrásokban nem találtam hasonlót.

A Kék Rózsa és Sára Támár

A Kék Rózsa számomra egy másik női alakhoz is különösen erősen kapcsolódik: Sára Támárhoz.

Saját spirituális tapasztalásaimban Sára Támár Magdolna és Jézus gyermekeként, valamint a Kék Rózsa minőségéhez kapcsolódó női vezetőként jelent meg. Ezt azonban személyes spirituális tapasztalásként kezelem, nem történeti állításként: nincs megbízható történeti bizonyítékunk arra, hogy Jézusnak és Magdolnának közös gyermeke született volna.

Később annál érdekesebb volt felfedeznem, hogy Sára, illetve Sára Támár alakja más modern Magdolna-hagyományokban is megjelenik, és egyes rendszerekben kifejezetten a Kék Rózsához kapcsolódik.

A Kék Rózsa ajándéka

A Kék Rózsa számomra végső soron nem arról szól, hogy médiummá, látóvá kell válnunk. És nem is arról, hogy minden belső benyomásunk isteni üzenet lenne. Talán éppen ellenkezőleg.

A Próféta útja annak megtanulása, hogyan tudunk komolyan venni valamit anélkül, hogy rögtön abszolút igazsággá emelnénk. Hogyan bízhatunk az érzékelésünkben úgy, hogy közben kérdezünk. Hogyan állhatunk ki a saját igazságunk mellett úgy, hogy közben meghalljuk a másikét. Hogyan mondhatjuk ki bátran, amit látunk, miközben megőrizzük magunkban azt a mondatot is: Lehet, hogy van még valami, amit nem látok.

Ehhez ugyanúgy kell önbizalom, mint alázat. Talán ezért érzem úgy, hogy a Próféta gyógyítása ma különösen fontos. Mert a világ tele van hangokkal. De attól, hogy valaki hangosan beszél, még nem biztos, hogy valóban lát.És attól, hogy valaki csendben van, még nem biztos, hogy nincs mondanivalója.

A Kék Rózsa valahol e kettő között nyílik ki. Ott, ahol már merünk hinni abban, amit látunk. De még képesek vagyunk kérdezni. Ott, ahol már van hangunk. De még tudunk hallgatni is.

A Próféta nem attól bölcs, hogy mindig igaza van. Hanem attól, hogy van bátorsága keresni, felismerni és kimondani az igazságot – anélkül, hogy valaha is azt hinné, hogy az igazság teljes egészében az övé.

Áldás!

Hazatérés

Nem kell most tovább olvasnod, lehet, hogy ennyi elég volt mára. 

A Templom újra itt lesz, amikor találkozunk

Merre tovább?