Her-story: Szent vagy szajha

A Her-story előző részeiben azt vizsgáltuk, ki írja a történelmet, hogyan maradnak ki belőle a nők, és hogyan lesz egy nő életéből újra és újra elmesélt történet. Most azt nézzük meg, milyen női mintákat közvetítenek ezek a történetek, és hogyan alakítják azt, amit mi nőként önmagunkról gondolunk.

A nőkről szóló történetekben gyakran találkozunk egymással szembeállított alakokkal. Az egyik gyakran, mint követendő példa, a másik mint figyelmeztetés, elrettentés jelenik meg. Az egyik gondoskodik, a másik vágyakozik. Az egyik elfogadja a helyét, a másik megkérdőjelezi azt.

Ezek a felosztások látszólag rendet teremtenek. Megmutatják, kit tiszteljünk, kitől tartsunk, és milyen nővé érdemes válnunk a kor társadalma szerint. Közben azonban kevés helyet hagynak annak, hogy ugyanaz az ember többféle lehessen, a maga összetettségében, teljes valójában nyilvánuljon meg.

Lehet-e egy nő egyszerre gondoskodó és önálló? Szerethet-e mélyen úgy, hogy közben nemet mond? Lehet-e anya, miközben saját vágyai is vannak? Megőrzi-e a méltóságát akkor is, ha nem felel meg annak a szerepnek, amelyet számára kijelöltek?

Éva és Lilith, valamint Mária és Magdolna története különösen alkalmas arra, hogy közelebbről megvizsgáljuk ezt a kettéosztást. Ehhez azonban először külön kell választanunk az alakokat attól, amit az évszázadok során beléjük olvastunk.

A szerethető és a kívánatos nő

A Madonna–whore dichotómia, magyarul gyakran szent–szajha hasításként emlegetett felosztás a női tiszteletreméltóságot és szexualitást helyezi egymással szembe.

Ennek előzménye a pszichológiában Sigmund Freud 1912-es írása, amely a gyengéd kötődés és az érzéki vágy szétválásával foglalkozott. Az általa leírt működésben valaki nehezen tud ugyanahhoz a nőhöz szeretettel és szexuális vággyal is kapcsolódni: akit szeret és nagyra becsül, azt nehezen kívánja; akit kíván, azt leértékeli. Ez egy történeti pszichoanalitikus értelmezés, amelyet nem érdemes minden kapcsolatra érvényes magyarázatként alkalmazni.

Mi most ebben a cikkben tágabb kulturális kérdésként közelítünk ehhez. Olyan nőképeket vizsgálunk meg, amelyekben a tisztelet feltételévé válik a szexualitás háttérbe szorítása, míg a szexualitás láthatósága csökkenti a nőnek járó megbecsülést.

A címben szereplő „szajha” ennek a megbélyegzésnek a nyelve. Azt mutatja meg, hogyan lesz a nő vélt vagy valós szexuális életéből erkölcsi ítélet az egész személyéről.

Éva és Lilith kettőse más hangsúlyt hordoz. Ott inkább az engedelmesség és az önállóság kerül egymással szembe. A két példa mégis összekapcsolódik: mindkettő azt kérdezi, milyen feltételekkel válhat egy nő elfogadhatóvá, és mit kell ezért feladnia önmagából.

Éva és Lilith: ki maradhat a kertben?

A mai spirituális és feminista történetekben Éva és Lilith gyakran két ellentétes női út megtestesítője. Éva az alkalmazkodó társ, Lilith a nő, aki inkább távozik, mint hogy alárendelje magát.

Ez erős történet. Történetileg azonban több különböző réteg találkozik benne.

Lilith nem jelenik meg Ádám első feleségeként a Teremtés könyvében. Ennek a történetnek a legkorábbi ismert változatát a középkori, feltehetően a 8–10. században keletkezett Ben Szíra ábécéje őrzi. Nem egy elveszett bibliai fejezetet olvasunk tehát, hanem egy jóval későbbi elbeszélést.

Ebben Lilith ugyanabból a földből keletkezik, mint Ádám. Amikor a férfi fölérendelt helyet követel a szexuális együttlétben, Lilith közös eredetükre hivatkozva egyenlőséget követel magának. A vita nem oldódik meg, ő pedig kimondja az isteni nevet és elrepül. A történet folytatása azonban csecsemőket veszélyeztető démonként mutatja be, és összekapcsolja a gyermekeket védő amulettekkel. A teljes elbeszélés tehát az önállóságot kívánó nő alakjához fenyegetést és pusztítást társít.

Innen érthető a történet modern vonzereje. A démonként ábrázolt nő visszakaphatja a hangját. Távozása önvédelemként, engedetlensége méltóságként olvasható. A modern feminista értelmezésekben Lilith valóban az önállóság és a női szexualitás fontos szimbólumává vált.

De mi történik közben Évával?

Ha Lilith a szabad nő, könnyen Évára marad a megalkuvó szerepe. Ha Lilith az egyenlőséget választja, Éva lesz az, aki elfogadja az alárendeltséget. Így az egyik alak felszabadításáért a másik leértékelésével fizetünk.

Pedig a Teremtés könyvének Évája nehezen fér bele az egyszerűen engedelmes nő képébe. Beszél a kígyóval, mérlegeli a gyümölcs vonzerejét, szakít belőle és eszik, sőt, még Ádámot is megkínálja. A történetben tehát éppen Éva az, aki átlépi a tiltás határát. A jelenet erkölcsi és teológiai értelmezése külön kérdés, de az „engedelmes Éva” címke már önmagában is kérdéses. (Ter 3,1–6.)

Éva ráadásul a bűnbeesés történetében is hordozhatja a veszélyes nő szerepét. Az egyik szembeállításban ő az elfogadható társ Lilith mellett; egy másikban ő az engedetlen, akihez a bukás emléke tapad.

Ez megmutatja, mennyire változóak a skatulyák. Ugyanaz a nőalak az egyik történetben az alkalmazkodás, a másikban a veszélyes kezdeményezés példája lehet.

Éva és Lilith mai szembeállítása ezért rólunk is beszél. Arról, milyen szabadságot keresünk, mitől félünk, és milyen női döntéseket tudunk tiszteletben tartani. A kérdés ott válik igazán érdekessé, amikor már nemcsak Lilith távozásának, hanem a maradásnak, a kötődésnek és a kapcsolaton belüli önállóságnak is helyet keresünk.

Mária és Magdolna: a makulátlan anya és a bűnbánó asszony

Mária és Magdolna esetében másfajta kettősséggel találkozunk. Az egyik oldalon a szűz anya, a másikon a bűnbánó, szexualizált nő képe áll.

Ez sem az evangéliumi történetek egyszerű összefoglalása. A különbséget a későbbi értelmezések tették különösen élessé.

Jézus anyjának alakjában az anyaság és a szüzesség kapcsolódik össze. A későbbi keresztény hagyományban Mária „örök szűz”: szüzességét Jézus születése után is megőrzi. Vallási jelentése mellett ez a kép olyan női eszménnyé is válhat, amelyben a gondoskodás kiemelt érték, a szexuális vágy pedig nincs jelen. Ha ezt minden nőre érvényes mércévé tesszük, az anyaság tisztelete könnyen a nő más részeinek elhallgatásával járhat. Ezt tapasztalhattuk is a katolikus keresztény világban. 

Mária evangéliumi alakja ugyanakkor több a csendes beleegyezésnél. Lukácsnál kérdez az angyaltól, a Magnificatban pedig olyan rendfordulásról beszél, amelyben a hatalmasok elveszítik helyüket, az alacsony sorúak felemelkednek, az éhezők jóllaknak. A szelíd anya képe mellett tehát ott van egy határozott hang is. (Lk 1,34; 1,46–55.)

Magdolna esetében más irányú átalakulás történt. Az evangéliumok nem nevezik prostituáltnak. Követőként és a feltámadás tanújaként jelenik meg; János evangéliumában ő viszi el a tanítványoknak a feltámadott Jézussal való találkozás hírét.

A nyugati keresztény hagyományban azonban alakja összefonódott a Lukácsnál szereplő névtelen bűnös nővel és a betániai Máriával. Nagy Szent Gergely értelmezése jelentősen hozzájárult ennek a képnek a megszilárdulásához. A tanítvány történetében így előtérbe került a feltételezett szexuális múlt és a bűnbánat. Még a hét démont is a bujaság és az erkölcsi romlottság jelévé tették, holott az evangéliumi szöveg ezt nem állítja.

Ebben a kulturális felosztásban Mária az a nő, akinek tisztaságát a szexualitástól való mentesség biztosítja. Magdolna pedig a nő, akinek elfogadhatóságához szexualitásának megbánása társul.

Magdolna tisztelete ezért fontos árnyalatot hordoz: a bűnbánó nő is válhat szentté. Ez mégsem feltétlenül oldja fel a kettősséget. A szexualizált nő úgy kap helyet a szentségben, hogy maga mögött hagyja azt, amit bűnének tekintenek.

Így a két kép között kevés tér marad annak a nőnek, aki egyszerre gondoskodó, vágyakozó, hívő és testi létező. Akinek a szexualitása nem botrány, és akinek az anyasága nem törli el személyes szükségleteit.

Mária és Magdolna egymással szembeállított képe itt válik társadalmi kérdéssé. Milyen részeket emelünk ki a tiszteletre méltó nőből? Mit fedünk el belőle? És miért következtetünk egy nő vágyából arra, hogy kevesebb megbecsülést érdemel?

Amikor megfordítjuk a történetet

A régi nőképek újraértelmezése sokaknak adhat nyelvet olyan tapasztalatokhoz, amelyek korábban alig kaptak helyet. Lilith történetében megjelenhet a nemet mondás joga. Magdolnáéban a női tanítványság, és a spirituális jelenlét.

Az újramesélés azonban új elvárásokat is teremthet.

Ha Lilith az egyetlen követhető alak, a kötődést választó nő könnyen gyengének tűnhet. Ha az erő bizonyítéka mindig a távozás, alig marad hely annak, aki egy kapcsolatban próbál határokat kialakítani.

Ha Magdolnát csak úgy tudjuk megbecsülni, hogy előbb Jézus szeretőjévé vagy feleségévé tesszük, a tanítványként meglévő jelentőségét ismét egy férfihoz fűződő intim kapcsolat teszi elfogadhatóvá.

Ugyanígy Mária sem veszít az értékéből attól, hogy anyasága, hite és gondoskodása hangsúlyos. A nehézség akkor kezdődik, amikor ezeket kizárólagos női feladattá tesszük — vagy amikor a felszabadulás nevében már magukat ezeket a választásokat nézzük le.

A sorrend megfordítása önmagában keveset változtat a felosztáson. Lehet most a lázadó nő a jó és az alkalmazkodó a rossz; a szexuálisan szabad a hiteles és a visszafogott az elnyomott. A nő továbbra is egy előre kialakított szerephez mérve kap elismerést.

Érdemes ezért az új történeteinktől is megkérdezni: több lehetőséget adnak, vagy egy újabb követelményt állítanak elénk?

Lehet-e egy nő egyszerre többféle?

Egy ember életében a gondoskodás és a vágy, az önállóság és a kötődés, az erő és a sérülékenység együtt is jelen lehet. Az arányaik változhatnak. Más döntésre juthatunk húszévesen, mint negyvenévesen, és ugyanabban az élethelyzetben is több, egymásnak feszülő szükségletünk lehet.

Egy nő mondhat igent anélkül, hogy feladná önmagát. Mondhat nemet anélkül, hogy érzéketlenné válna. Választhatja az anyaságot, és vágyhat saját térre. Lehet szexuálisan aktív vagy visszafogott anélkül, hogy ebből a teljes jellemére következtetnénk.

Éva, Lilith, Mária és Magdolna történetei akkor nyithatnak teret az önismeretnek, ha nem követelik meg tőlünk, hogy egyikük szerepébe teljesen beköltözzünk. Megérinthet bennüket egy döntés, egy kérdés vagy egy tapasztalat. És közben észrevehetjük azt is, ami nem illik hozzánk, vagy amit a történet elhallgat.

A Her-story eddigi kérdései így érkeznek vissza a jelenbe. Miután megvizsgáltuk, ki meséli a történetet és hogyan alakítja a nő képét, azt is megkérdezhetjük, mi mit kezdünk vele.

Amikor egy nőre nézünk, mennyit engedünk látni belőle?

És amikor önmagunkra nézünk, melyik részünkről hisszük még mindig azt, hogy a szeretetért vagy a tiszteletért cserébe el kell rejtenünk?