Magdolna, Magdaléna, és a Női Krisztus

Észrevehettétek, hogy az oldalon néha Magdolnáról, máskor pedig Magdalénáról beszélek. Ez nem véletlen, és nem is következetlenség. A Templom nyelvében ez a két név két különböző jelentésréteget jelöl. Ahogy számomra Jézus és a Krisztus sem pontosan ugyanazt jelenti, úgy Magdolna és Magdaléna között is különbséget teszek.

Fontos azonban már az elején elmondanom valamit: amit ebben az írásban olvastok, részben történeti, részben pedig az én spirituális értelmezésem. Nem szeretném összekeverni a kettőt.

Magdolna – az asszony

Amikor Magdolnáról beszélek, arra a hús-vér nőre gondolok, aki kétezer évvel ezelőtt élt, és akit az evangéliumok Mária Magdolnaként ismernek. A történeti forrásaink Máriának nevezik. A görög szövegekben Maria hē Magdalēnē alakban találkozunk vele, amelyet hagyományosan „Mária, a magdalai” értelemben fordítunk.

Én mégis legtöbbször egyszerűen Magdolnának hívom. Ennek nem történeti, hanem személyes és spirituális oka van. Számomra ez a név közelebb visz ahhoz az asszonyhoz, akit a későbbi legendák, teológiai értelmezések és spirituális hagyományok rétegei mögött keresek.

Nem a szentet. Nem az archetípust. Nem a felemelkedett mestert. Hanem az embert.

A nőt, aki járt, evett, szeretett, félt, gyászolt, remélt és valamilyen módon találkozott Jézussal és azzal a tanítással, amely megváltoztatta az életét.

Hogy pontosan milyen kapcsolat volt közöttük, arról már sokkal kevesebbet tudunk, mint amennyit az elmúlt kétezer évben állítottunk róluk. A Templomban éppen ezért különösen fontosnak érzem, hogy megmaradjon a különbség aközött, amit a források alapján tudhatunk, és aközött, amit spirituálisan érzékelünk, hiszünk vagy ahogy ezeket értelmezzük.

Az én belső képemben Magdolna és Jézus rendkívüliségük mellett mélyen emberiek. Talán éppen ezért állnak hozzám olyan közel.

Számomra ugyanis a Krisztusi út nem az emberi természet meghaladásáról szól, hanem arról, hogy az isteni és az emberi találkozhat egymással bennünk. Nem úgy válunk istenivé, hogy megszűnünk embernek lenni. Hanem éppen az emberi létünkön keresztül.

Magdaléna – a minőség

Amikor viszont Magdalénáról beszélek, már nem kizárólag a történeti személyre gondolok. Ez már az én spirituális nyelvem.

Magdalénának nevezem azt a nagyobb minőséget, amelyet Magdolnához kapcsolódva érzékelek: egy női spirituális archetípust, tudatosságot és erőt, amely túlmutat egyetlen történeti személy élettörténetén. Számomra Magdaléna egyszerre hordozza a szeretetet és az igazságot, a test és a lélek egységét, a mély emberi tapasztalatot és az istenihez való kapcsolódást.

Ez a kifejezés a Templom spirituális térképének része.

Ebben a térképben a lélek nem korlátozódik egyetlen életre vagy egyetlen személyiségre. A földi én egy nagyobb létezés egyik megnyilvánulása, és ugyanaz a lélek különböző síkokon és különböző formákban fejezheti ki önmagát. Magdaléna számomra ennek a nagyobb létezésnek, magának a Léleknek az egyik neve. 

És innen érthető az is, miért beszélek Magdaléna-erőről, illetve Magdalénákról. A Magdaléna ebben az értelemben már nem egyszerűen egy nő neve. Hanem egy minőség.

És akkor ki a Női Krisztus?

Talán ez a legnehezebben megfogható része annak a nyelvnek, amelyet a Templomban használok.

A keresztény hagyományban a Krisztus természetesen Jézushoz kapcsolódik. Maga a görög Christos szó „felkentet” jelent, és a kereszténység Jézust vallja Krisztusnak.

De amikor én Krisztusi minőségről vagy Krisztusi tudatosságról beszélek, ennél tágabb, spirituális értelemben használom a szót. Számomra a Krisztus nem csupán egy személy neve, hanem egy olyan isteni minőség megnevezése is, amely az emberben képes testet ölteni.

És ennek a minőségnek számomra van férfi és női arca. Jézusban elsősorban a Krisztusi minőség férfi arcát látom. Magdolnában – illetve abban a nagyobb spirituális minőségben, amelyet Magdalénának nevezek – pedig a női arcát. Ezért használom időnként a Női Krisztus kifejezést is.

Ez az én spirituális értelmezésem.

A saját belső térképemen Jézus és Magdaléna két egymást kiegészítő pólust képviselnek: az Isteni Szeretet és az Isteni Igazság egymástól elválaszthatatlan arcait. Ikerlángokként látom őket, bár ma már óvatosan használom ezt a kifejezést, mert annyi minden rakódott rá a modern spiritualitásban, hogy könnyű félreérteni. A mögötte lévő gondolat azonban számomra továbbra is fontos.

Nem két fél lélekről beszélek, akik egymás nélkül hiányosak. Hanem két önálló létezőről, akik ugyanannak a misztériumnak két arcát mutatják meg. Ebben az értelemben nevezem a Krisztust kettejük közös misztériumának. Nem férfinak. Nem nőnek. Hanem annak a találkozási pontnak, ahol az emberi és az isteni, a szeretet és az igazság, a befogadás és a cselekvés többé nem egymás ellentétei.

Talán ezért fontos számomra annyira Magdaléna. Mert emlékeztet arra, hogy amikor az istenit keressük, nem kell magunk mögött hagynunk sem a testünket, sem a nőiségünket, sem az emberi történetünket.

És talán ezért született meg ez a Templom is.

Nem azért, hogy Magdolnából újabb érinthetetlen szentet teremtsen.

Hanem hogy az asszony mögött felfedezze Magdalénát – és Magdalénán keresztül valamit abból az isteni minőségből, amely bennünk is testet ölthet.

Áldás!