Jézus és az Isteni Rend

Totális szabadság csak annak terem, aki e kozmosz rendjébe beilleszkedik, úgy, hogy ő maga a törvénnyel eggyé lesz.” – Thorwald Dethlefsen

Ebben az írásban az Isteni Rend fogalmát nem teológiai vagy vallástörténeti szakkifejezésként használom. Inkább azt szeretném megmutatni, mit jelent ez a szó az én spirituális világképemben, és miért kapcsolom ezt a minőséget Jézushoz.

Amit leírok, nem bizonyítható kozmológiai modell. Sokkal inkább annak a belső térképnek a része, amely hosszú évek spirituális tapasztalatai, kutatásai és felismerései során alakult ki bennem.

Nem várom tehát senkitől, hogy gondolkodás és kritika nélkül elfogadja. De ha arra késztet, hogy elgondolkodj a saját világképeden, a saját helyeden vagy azon, mit jelent számodra összhangban élni valami nálad nagyobbal, akkor már elérte a célját.

A Krisztusi Templom

Spirituális utam egy korábbi szakaszában nagy hatással volt rám Czeizel Beatrix és Greskó Anikó Csillagnemzetségek című könyve. Ott találkoztam először a Krisztusi Templom és a hozzá kapcsolódó Krisztusi minőségek gondolatával.

Sokat kaptam ettől a rendszertől, de azóta sok minden átalakult bennem. A saját tapasztalataim és kutatásaim nyomán ma már több ponton máshogy látom, mint ahogyan annak idején megismertem.

Számomra a Krisztusi Templom ma is valóságos spirituális tapasztalat. Ugyanakkor fontosnak tartom hozzátenni, hogy amikor erről beszélek, a saját érzékelésemet és spirituális világképemet írom le. Nem tudom, és nem is szeretném objektív tényként bizonyítani, hogy a szellemi valóság „valójában” pontosan így épül fel.

És talán maga a térkép kevésbé fontos, mint az, amit megmutat.

Számomra pedig mindenekelőtt két alapvető Krisztusi minőségről mesél: az Isteni Szeretetről és az Isteni Igazságról.

Jézus és Magdolna – Igazság és Szeretet

Az én spirituális értelmezésemben Magdolnához elsősorban az Isteni Szeretet és Kegyelem, Jézushoz pedig az Isteni Rend és Igazság minőségét kapcsolom.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Jézusban ne lenne szeretet, vagy Magdolnában ne lenne igazság. Sokkal inkább két hangsúlyról, két egymást kiegészítő pólusról beszélek.

Magdolna arra emlékeztet, hogy az Isteni Szeretet befogadó, gyógyító és kegyelemmel teli. Jézus pedig arra, hogy a szeretethez igazság, irány, felelősség és rend is tartozik.

Minél tovább dolgozom ezzel a két minőséggel, annál kevésbé tudom őket egymástól elválasztani. A szeretet igazság nélkül könnyen válhat önfeladóvá, határtalanná vagy akár vak elfogadássá. Az igazság szeretet nélkül pedig rideggé, ítélkezővé és könyörtelenné.

Számomra a Krisztusi minőség éppen ott születik meg, ahol a kettő újra találkozik.

De mi az az Isteni Rend?

Talán itt kezdődik igazán ez a történet.

Hiszek abban, hogy a létezés nem pusztán egymást követő véletlen események halmaza. Számomra van a Teremtésnek egy nálunk nagyobb intelligenciája, egy mélyebb rendezőelve, amely összekapcsolja a részeket az Egésszel. Ezt nevezem Isteni Rendnek.

Nem gondolom, hogy emberként képesek lennénk ezt a Rendet teljes egészében átlátni. Sőt, szerintem éppen ott kezdődnek a problémák, amikor valaki azt hiszi, hogy pontosan tudja, mit akar Isten.

Az Isteni Rend számomra nem egy égi szabálykönyv. Nem tiltások és parancsok gyűjteménye, és nem valamiféle kozmikus bürokrácia. Inkább egy olyan mélyebb összhang, amelyben minden létező kapcsolatban áll egymással, és amelyben a rész nem választható el teljesen az Egésztől.

A természetben ennek számtalan képét látjuk. Az évszakok váltakozását, az élet és halál körforgását, a test önszabályozó folyamatait. Ezek természetesen önmagukban nem bizonyítják valamiféle Isteni Rend létezését. Számomra mégis emlékeztetnek arra, hogy a rend nem feltétlenül valami kívülről ránk kényszerített szabály.

Lehet belső természet is.

Jézus mint a szakrális uralkodó

Ha az Univerzumot egy szakrális rendszerként képzelem el, akkor Jézus számomra ennek a Rendnek az egyik legtisztább megjelenítője.

Régebben ezt úgy fogalmaztam meg, hogy Jézus a szakrális uralkodó. Ezt a képet ma is szeretem, de fontos pontosítanom, hogy mit értek alatta. Nem egy trónon ülő kozmikus királyt, aki parancsokat osztogat.

A szakrális uralkodó számomra éppen azért képes vezetni, mert ő maga is szolgál valami nála nagyobbat. Nem önkényesen teremti meg a rendet, hanem összhangba kerül vele.

Ebben a képben Jézus számomra olyan lélek, aki rendkívül tisztán kapcsolódik a Forráshoz, és ezért képes az isteni szándékot a teremtett világban megjeleníteni.

Ez természetesen már az én spirituális Jézus-képem.

Ugyanakkor érdekes számomra, hogy a keresztény hagyományban is újra és újra találkozunk Jézus királyi minőségével. A Messiás fogalma eleve összekapcsolódik a felkent király képével, az Újszövetség pedig Dávid fiaként, Messiásként és királyként is beszél Jézusról.

És van még egy kép, amely különösen közel áll ahhoz, ahogyan én az Isteni Rendről gondolkodom. A Logosz.

Jézus és a Logosz

János evangéliumának híres prológusa Jézust a Logosszal kapcsolja össze.

A görög logosz jelentését nem lehet egyetlen magyar szóval visszaadni. Jelenthet szót, beszédet, értelmet vagy rendező elvet is, és hosszú filozófiai előtörténete van. János evangéliuma ezt a fogalmat kapcsolja össze Krisztussal: azzal az Igével, aki kezdetben Istennél volt, és akin keresztül minden létrejött.

Nem szeretném azt állítani, hogy a bibliai Logosz egyszerűen ugyanaz, mint amit én Isteni Rendnek nevezek. Ez történetileg és teológiailag túlságosan leegyszerűsítő lenne.

Mégis gyönyörű párhuzamot látok közöttük. Mert számomra mindkettő mögött ott van ugyanaz a kérdés: van-e a világ mögött értelem? Van-e valami, ami összeköti a Teremtőt a teremtéssel? Van-e olyan rendezőelv, amelyben az egyes részek megtalálják a helyüket az Egészben?

Az én spirituális világképemben Jézus ehhez a Rendhez kapcsolódik különösen erősen. Ezért társítom hozzá az Igazság minőségét is. Nem azért, mert azt gondolom, hogy az igazság mindig kellemes. Hanem mert az igazság visszavezet ahhoz, ami van.

Rend és szabad akarat

És itt rögtön felmerül egy látszólagos ellentmondás. Ha létezik Isteni Rend, akkor mi történik a szabad akarattal? Ha mindennek megvan a maga helye, akkor valóban szabadok vagyunk?

Én ma már nem érzem ellentétesnek a kettőt. Az Isteni Rendet nem előre megírt forgatókönyvként képzelem el, amelyben nekünk csupán el kell játszanunk a kiosztott szerepet.

A szabad akarat számomra valódi. Választhatunk. És éppen ezért eltávolodhatunk a Rendtől is. Nem úgy, hogy valamiféle kozmikus szabályszegés miatt Isten megbüntet bennünket. Sokkal inkább úgy, ahogyan önmagunktól is eltávolodhatunk.

Élhetünk olyan életet, amely egyre kevésbé felel meg annak, akik mélyen vagyunk. Feladhatjuk magunkat azért, hogy elfogadjanak. Megpróbálhatunk mások elvárásai szerint élni. Ragaszkodhatunk olyan szerepekhez, amelyekből már régen kinőttünk. És minél távolabb kerülünk a saját belső igazságunktól, annál nagyobb diszharmóniát tapasztalhatunk.

Nem büntetésként. Hanem következményként.

A Rend és a lélekesszencia

Talán ezért kapcsolódik számomra olyan szorosan az Isteni Rend a lélekesszencia és a küldetés kérdéséhez. Nem véletlen, hogy ezek a fogalmak olyan gyakran előkerülnek itt az oldalon. 

Mert ha valóban létezik egy nálunk nagyobb Egész, akkor elképzelhető, hogy mi sem véletlenül vagyunk olyanok, amilyenek. Hogy bizonyos képességeink, vágyaink, érzékenységeink és mély belső hívásaink nem pusztán véletlenszerű tulajdonságok, hanem valamit megmutatnak abból, hogyan tudunk mi kapcsolódni ehhez az Egészhez.

Ez tehát nem azt jelenti, hogy létezik egyetlen „helyes” életút, amelyről ha letérünk, elrontottuk az életünket. Sokkal inkább egy eredendő minőséget, amely különböző életszakaszokban egészen különböző formákban fejeződhet ki. Talán az Isteni Rendbe való beilleszkedés sem azt jelenti, hogy engedelmeskedünk valamilyen külső akaratnak.

Hanem azt, hogy egyre kevésbé élünk önmagunkkal ellentétesen.

Hol van a te helyed az Isteni Rendben?

Ezért gondolom úgy, hogy létezésünk egyik legfontosabb kérdése lehet: Mi az én helyem? Nem abban az értelemben, hogy milyen rangot foglalok el valamiféle spirituális hierarchiában.

Hanem úgy: Mi az, amit én tudok hozzátenni az Egészhez? Milyen minőség akar rajtam keresztül megnyilvánulni? Mikor érzem azt, hogy a helyemen vagyok? És mikor érzem azt, hogy valami mélyen nincs összhangban bennem?

A válaszokat szerintem ritkán találjuk meg egyik napról a másikra. Rengeteg tapasztalás, kutatás, önismereti és spirituális munka kellhet ahhoz, hogy lassan felismerjük, mi tartozik valóban hozzánk, és mit vettünk magunkra másoktól.

Talán ezért is olyan nehéz megtalálni a saját helyünket. Mert előtte sokszor azt kell felfedeznünk, mi nem mi vagyunk.

És talán itt érkezünk vissza Dethlefsen gondolatához is. Lehetséges, hogy a szabadság legmélyebb formája nem az, amikor semmihez sem tartozunk, és semmihez sem kell igazodnunk. Hanem amikor annyira közel kerülünk saját valódi természetünkhöz, hogy többé nem érezzük ellentétnek a saját akaratunkat és azt a nagyobb Rendet, amelynek részei vagyunk.

Végül álljon itt John Henry Newman 1848-as meditációjának egy részlete, amely később imaként is széles körben ismertté vált:

“Arra vagyok teremtve, hogy olyasvalamit tegyek és olyasvalaki legyek, amire senki más nem teremtetett. Megvan a saját helyem Isten terveiben, Isten világában: olyan hely, amelyet senki más nem foglal el. Isten ismer engem, és nevemen szólít. Olyan feladatot bízott rám, amelyet senki másra nem bízott. Megvan a saját küldetésem. Valamiképpen szükséges vagyok a céljaihoz.” – John Henry Newman

Talán végül nem is az a legfontosabb kérdés, hogy képesek vagyunk-e megfejteni az Isteni Rendet. Hanem az, hogy egyre inkább megtaláljuk-e benne a saját helyünket.

Áldás!