Hármas természet

Az egyik küldetésem ebben az életben, hogy az eredeti Krisztusi tanításokat újra-felfedezzem és lehorgonyozzam. Sajnos ezen tanítások jó része ma már csak töredékesen, elrejtve lelhetők fel, ezért jól jön a hangsúlyos skorpiós-titokkutatós részem hozzá! 🙂 És ez a részem ösztönöz arra is folyton, hogy olyan spirituális “tényeknek” járjak utána, amiket a nagy átlag kérdezés nélkül igaznak fogad el.

A mostani cikkben az én felépítéséről, az ember hármas természetéről lesz szó. Erre a legtöbben csípőből rávágják, hogy: test, lélek, szellem, mintha kötelező lenne. De vajon tényleg ennyire egyértelmű ez a kérdés? Próbáljunk meg kicsit mélyebbre menni…

Szeretném a témát (nagyon röviden!) történeti szempontból is megvilágítani, csak hogy lássuk azt, hogy amit ma igaznak gondolunk, az egyáltalán nem megkérdőjelezhetetlen, vagy egyedüli igazság, hanem csupán csak egy aktuálisan elfogadott hitrendszer része.

Kezdjük azzal, amit most nagy általánosságban test-lélek-szellem felosztás alatt értünk!

Test (szóma, corpus): 

• A testünk az egyetlen részünk, ami a fizikai világban is kézzelfoghatóan létezik. Születésétől kezdve öregszik, hogy aztán a halállal visszatérjen a földbe. “Porból lettünk és porrá leszünk” – ahogy a Teremtés Könyve írja. 
• A testünkön keresztül tapasztaljuk meg a fizikai világot, a környezetünket, és egyben a korlátainkat is kijelöli. Érzékszerveinkkel keresztül kapcsolódunk a minket körülvevő világhoz, a földhöz, és ha megtanuljuk értelmezni a jelzéseit, akkor nagy segítséget kapunk önmagunk megismeréséhez is. 
• Valószínűleg a kereszténység hatására a testet alacsonyabb rendűnek gondoljuk, ami alapvetően bűnös, romlott, és késztetéseit le kell küzdenünk, ha a megváltásra törekszünk. Ez a hitrendszer észrevétlenül átszivárgott sok new age spirituális irányzatba, és sok “spiri” még mindig zsigerből ódzkodik a testtől, a testben létezéstől, és menekül a testi, fizikai szintű megtapasztalások elől. 
• De szerencsére egyre több olyan spirituális irányzat is teret kap, ahol a test szent, és egyfajta kaput jelent a világ csodáinak megtapasztalásához. 
• A fizikai testet a föld elemhez kötik.

A test megléte evidens, de a lélek és a szellem képzete érdekesen alakult az idők folyamán. Ahány rendszer, annyi féle definíció… Mindez szinte kibogozhatatlan rendszert alkot, de azért teszek egy próbát a rövid áttekintésre. 

Lélek (pszükhé, psziché, anima):

• Tudományos és filozófiai értelemben a lélek egy nagy talány, a történelem során folyamatos vita zajlik arról, hogy létezik-e egyáltalán, és ha igen, akkor hol van, mi a lényege, és hogy működik. Ez a pszichológia, a lélektan területe, ami viszont sok szempontból inkább az elme, és a személyiség tudománya. 
• Ezen a területen a lélek és az elme közti határok sokszor összemosódnak. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a legtöbb pszichológiai elmélet, irányzat szerint a viselkedésünk, hitrendszereink, szerepszemélyiségeink, képességeink, érzelmeink, stb tartoznak a lélek fennhatósága alá. 
• A vallásokban általában a lélek az istentől kapott részünk, a lényegünk, és sokszor nehezen választható külön a szellemtől. 
• A spiritualizmusban a lélek a bizonyítéka annak, hogy élő, érző, gondolkodó lények vagyunk. A lélek az, amivel átéljük az életünk élményeit, lelki folyamatainkat, ezért sokan azonosítják a lelket az érzelemtesttel, vagy asztráltesttel, amit pedig a víz elemhez kapcsolnak.
• A népi hagyományokban sokszor megjelenik a kettős lélek fogalma, de sok helyen még több lelket is elkülönítettek (pl. egy egyiptomiak háromféle lélekről beszéltek).
• Az ókori görög filozófusok is kutatták a lélek mibenlétét. A lélek náluk felsőbbrendű, ami (jó esetben) irányítja a testet, de! Ez a lélek a mai fogalmaink szerint inkább egyfajta elme, vagy logosz… Ugyanis akkor a nagy gondolkodók úgy vélték, hogy az embert a többi élőlénytől a gondolkodás, az ész különbözteti meg. A lélek Platónnál három részre tagolódik, a gondolkodó részre, az indulatos részre és a vágyakozó részre. Ezzel szemben a test az ösztönök, a vágyak, és a szükségletek helye, és egyébként pedig a lélek börtöne, amiből a halálkor kiszabadul. 
• Ami izgalmas, hogy néhány vallásban nincs mélységeiben kidolgozott kép a lélekről. A zsidó vallás ilyen például. A kabbalista hagyományokban viszont azt találjuk, hogy a lélek isteni entitás, ami a Teremtőtől ered, és életeinek célja, hogy oda visszajusson. Ezzel szemben a hinduizmus lélek-képe pl. annyira összetett, hogy még nagy vonalakban se tudnék róla írni itt. A buddhizmusban pedig nem is létezik az elkülönült, önálló, örökkévaló lélek fogalma. 
  
• Mi itt a “felvilágosult” nyugati világban annyira az ész bűvöletében éltünk, hogy a nem ész irányította emberkép csak nagyjából 100-150 éves múltra tekint vissza (ld. Nietzche).
  

Szellem (pneuma, spiritus):

• A leginkább megfoghatatlan részünk, aminek pontos jelentése néha kibogozhatatlan, amit sokszor még fordítási nehézségek is tovább súlyosbítanak (ld: a magyarban a Szentlélek a többi nyelven Szent Szellem, Spiritus Sanctus, Holy Spirit, Heiliger Geist). 
• A szellem alatt általában a spirituális, isteni részünket értjük, tehát a szellemi világgal, és Istennel való kapcsolódásunk területe ez. Eredeti jelentése: Isten lehelete. A szellem az örök részünk, ami a testtől és a lélektől függetlenül is van.
• A kereszténység dogmája szerint, amit 1311-ben, a Vienne-i zsinaton fogadtak el, az embernek csak teste és lelke van, és ezzel hivatalosan is kizárták a szellem fogalmát. Azt a szellemet, ami egyébként a kereszténység korábbi szakaszában még ismert volt, még az Újszövetségben is szerepel (pl. “A békesség Istene szenteljen meg benneteket, hogy tökéletesek legyetek. Őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig.” – 1 Thessz. 5:23). De mivel ez a felfogás a hellenista görög filozófiából származik, ezért nem maradhatott.
• A szellemet sokszor összemossák a szellemi szinttel, vagy mentáltesttel, ami tulajdonképpen az elménket, a gondolatainkat jelenti, és a levegő elemhez kapcsolódik. 

A Krisztusi rendszer:

Évek óta kutatom a Krisztusi utat, azt a spirituális rendszert, ami Jézus és Magdolna igazi tanításaiból kirajzolódik. Ebben természetesen ők maguk a legfőbb vezetőim, akik fáradhatatlanul válaszolnak minden kérdésemre és segítenek megérteni a világot, úgy, ahogy azt ők látják.

A Krisztusi rendszerben is hármas természete van az embernek, azonban itt a test, elme és lélek egységéről beszélhetünk. Ezek természetesen átfedésben vannak a fentebb leírt általános elméletekkel, de mégis vannak sajátosságok, amikkel máshol még nem találkoztam.

Test:

A test a Krisztusi rendszerben szent. Ez talán furcsa lehet azoknak, akik a kereszténységet azonosítják a Krisztusi tanításokkal, de a valóság nem is különbözhetne jobban ettől. A testünk a legkézzelfoghatóbb eszközünk a földi létezésben való eligazodásban. A testünkön keresztük tapasztaljuk meg a környezetünket, és a testünk segítségével hozunk létre változásokat a világunkban. Egyúttal a határainkat is kijelöli.

A Krisztusi út az Anthropos, az Isten-emberré válás útja. Ez leegyszerűsítve annyit tesz, hogy a tanítások szerint a cél nem a felfelé törekvés, a testünktől való elidegenedés, hanem ennek éppen ellenkezője. A fő kérdés az, hogy hogyan tudjuk ebben a fizikai testben, a földi létezésben megélni az isteni minőségünket. Ez pedig egyszerűen nem lehetséges úgy, ha nem vagyunk összekapcsolódva a testünkkel, ha eltagadjuk az emberi részünket.

A földi megtestesülésünk, a testünk alapvetően nehéz, súlyos, sűrű. Ez nem minősítés, nem negatív értelemben kell érteni, egyszerűen csak tény. Ezért a testünket elképzelhetjük úgy is, mintha ez lenne a lelkünk horgonyzó pontja, súlypontja. Ez azt jelenti, hogy az olyan 3D-s világokban, mint amilyen a földi is, sokkal nagyobb hatást tudunk kifejteni a létezésünkre, mint a magasabb dimenziókban. A változások, amiket innen indítunk, mélyreható folyamatokat tudnak előremozdítani az egész lelkünkben. Azaz amit itt, testben meggyógyítunk magunkban, az valóban nyomot hagy, átíródik mindenhova.

Kisarkítva ez az értelme a testi létezésünknek. Összesűrítjük magunkat, vagy bizonyos részeinket, hogy változásokat tudjunk létrehozni.

Elme / Nous:

A Krisztusi rendszerben az énünk második szintje az elme. Az elme a tudatunkat, a személyiségünket jelenti, azt, ahogyan viselkedünk, a gondolataink rendszerét, a képzeletünket, emlékeinket, stb. Nagyjából mindent, amivel azonosítjuk magunkat, ami eszünkbe jut akkor, ha önmagunkra gondolunk. Egy része hozott, a másik a neveltetésünkön, környezetünkön, tapasztalatainkon múlik. Elménk képes változni, alkalmazkodni az új körülményekhez, információkhoz. Be tud szűkülni, de ki is tud tágulni.

Ez talán a legnagyszerűbb benne, hogy edzhető, kondicionálható. A mainstream spiritualitásban “divat” nem szeretni az elmét, az egót… Le akarjuk győzni, uralkodni felette, pedig az elménk a legkedvesebb segítőtársunk lehet, ha jól használjuk.

A Krisztusi rendszerben a cél, hogy az elménket és a szívünket összehangoljuk. Ilyenkor egyik se helyeződik a másik fülé, hanem egységben együtt dolgoznak. Ez megnyitja az utat egy magasabbrendű tudatosság felé, ahol a szív intelligenciája, a szív bölcsessége vezet, az elme pedig mellé rakja, amiben ő a legerősebb, azaz gondolkodik, tervez, koordinál, cselekszik, megvizsgál, adott esetben megkérdőjelez. Ez az állapot a nous (ejtsd: núsz), a spirituális elme, a lélek szeme (vannak, akik szívérzékelésnek hívják).

Aki eléri a nous-t, az közelebb kerül az egység állapothoz, ezzel sok ellentét, döntési helyzet megszűnik,  vagy elveszti jelentőségét, megnyílnak különböző csatornák, és egyszercsak azt vesszük észre, hogy egyszerűen csak tudunk dolgokat. Nem az eszünkkel, hanem a szívünkkel és a lelkünkkel látjuk a világot. Ez egyfajta racionális spiritualitást, a hétköznapok szentségét is elhozza számunkra.

Itt szeretnék még egy kis kitérőt tenni. A mainstream spiritualitásban a szívet gyakran az érzelmekkel azonosítják, én azonban nem erről beszélek. Az érzelmek sokszor még a gondolatoknál is jobban el tudnak vinni, behúznak szituációkba, és ugyanúgy az elménk részei, mint mondjuk az egónk. A szív bölcsessége  ebben az értelemben sokkal inkább az intuíciónkra, egyfajta belső, ösztönös tudásra vonatkozik.

Lélek / Lélekesszencia:

A Krisztusi rendszerben a lélek nagyjából az, amit egyébként szellemnek nevezünk. A lelkünk az örökkévaló, isteni részünk, ami nem tűnik el a halállal, hanem visszatér a saját egységébe, hogy utána újra útra keljen, tapasztaljon, tanuljon, fejlődjön, tanuljon. A lelkünk egy hatalmas, dimenziókon átívelő egység, egy része a Forrás közvetlen közelében létezik, és folyamatos kapcsolatban áll vele. Ez a legmagasabb minőségünk. De a lelkünk jelen van minden dimenzióban, megannyi párhuzamos létezésben. A lelkünk a létezésünk alapja, erre épül minden életünk is.

A lélek magja pedig a lélekesszenciánk, amiről írtam már korábban is, ezt itt tudod elolvasni.

Összefoglalás:

Két okból szerettem volna mindezt megosztani veletek. Egyrészt, mert rendkívül fontosnak tartom azt, hogy benézzünk egy-egy spirituális tanítás (közhely…) mögé, és lássuk azt, hogy valójában minden csak elmélet, minden csak hit- és gondolati rendszerek kérdése. Így talán könnyebben, ítélkezés nélkül találjuk meg a saját igazságunkat is, vagy egyszerűen csak nem bántjuk magunkat akkor, ha mi esetleg máshogy látunk bizonyos dolgokat.

Másrészt pedig, ahogy azt már sokszor írtam, küldetésem, hogy átadjam a Krisztusi út tanításait. Ezeket most még éppen csak karcolgatjuk, de ahhoz, hogy mélyebbre tudjunk menni, ahhoz tisztában kell lennünk az alapokkal. Éppen ezért remélem sikerült úgy átadnom ezeket a tanításokat, hogy érthető, és érezhető legyen a lényegük.
Ha rezonál veled, amit itt leírtam, akkor építsd be a saját rendszeredbe, ha nem, akkor egyszerűen csak haladj tovább! 🙂

Áldás az úton!