Az árnyékmunka

Most más tollával ékeskedek, az eredeti írás Bernhard Guenther ugyanis munkája, de sok igazságot találtam benne, ezért lefordítom, megosztom, kiegészítem:) 

Az árnyékmunka

Az árnyékmunka az elmúlt években egyre divatosabbá válik, de sajnos, ahogy az lenni szokott, emiatt sok torzulás, és túl-egyszerűsítés figyelhető meg benne. Sokan beszélnek az árnyékmunkáról anélkül, hogy tudnák mit jelent valójában. Márpedig a valódi árnyékmunka több annál, mint az egyszerű naplózás, vagy egy 5 perces vizualizációs gyakorlat, ahol elképzeljük, hogy mennyire fényesek vagyunk. Nem állítom, hogy ezek nem hasznosak, de ennél azért jóval többről van itt szó. Sokan elkövetik azt a hibát is, főleg a spirituális út kezdeti szakaszában, hogy intellektualizálják az árnyékmunka folyamatát. Ezzel el lehet tölteni éveket, évtizedeket is akár, miközben nem történik valódi változás. 

Mégis, sokan azt állítják, hogy már túl vannak az árnyékmunkán, már nincsenek triggereik, vagy projekcióik. Ez nagyjából ugyanaz, mintha valaki azt mondaná magáról, hogy már nincsen tudatalattija, és teljes mértékben tudatos önmagára. Nos, ezek az emberek egyszerűen hazudnak önmaguknak. 

Az árnyékmunka ugyanis nagyon kényelmetlen, kusza és fájdalmas tud lenni, ezért sokan menekülnek előle, és képesek akár magukat is meggyőzni arról, hogy már nincs ezzel dolguk. Pedig az árnyékmunka csak akkor igazán hatásos, ha megtörténik minden szinten – érzelmi, mentális, energetikai, spirituális és szomatikus szinten is! -, hiszen a testünk is eltárol minden információt. Ezt sokan elfelejtik.  

Ezen kívül az árnyékmunka igényel egy bizonyos tudatossági szintet is, hisz képesnek kell lennünk megfigyelni magunkat, meglátni a projekcióinkat, triggereinket, bevetüléseinket, stb. Méghozzá anélkül, hogy reagálnánk rájuk, bevonódnánk a történeletbe, magyarázkodnánk, az igazunkat bizonygatnánk, vagy másra hárítanánk a felelősséget. Ezt pedig egyszerűbb mondani, mint csinálni, mivel az árnyékmunka definíció szerint nem tudatos. Ez a vakfoltunk. Éppen ezért az árnyékmunkát egyedül végezni csak bizonyos szintig lehetséges. De nem lehetetlen! Főleg, ha tudod hogy csináld, és elég bátor vagyok belenézni a tükörbe. 

Az árnyékmunka ráadásul folyamatosan kell, hogy történjen, kvázi életmóddá, látásmóddá kell, hogy váljon, nem lehet egy pár alkalommal letudni. Leginkább alázat kell hozzá, hiszen az ego fellázad és tagadni fogja az árnyékot, és minden eszközt bevet, hogy ne kelljen szembenéznie vele, a hibáztatástól kezdve, a tagadáson át, az önsajnálatig. Aktiválja a sebzett belső gyermeket, ami ott él bennünk, aki emlékszik az összes elnyomott szégyenre, gyászra, bánatra, félelemre és dühre, amit nem tudtunk/nem mertünk a maga idejében megélni. Azért, hogy mindez a fényre kerüljön, átalakuljon és elengedődjön, miközben a kitagadott részeink visszaintegrálódnak az igaz önvalóba.

A sötét, elnyomott, eltagadott részek tudatosba emelése a kapu az Egésszé váláshoz, az Istenihez, az Egységhez, hogy újjászülethessünk az igazi, isteni minőségünkben. És csak akkor emelkedhetsz fel magasabb szintekre, ha hajlandó vagy mélyre menni! Ha hajlandó vagy felfedni a traumákat, és sebeket, amiket életeid során szereztél.

A felébredéshez, felemelkedéshez való út nem lineáris, sokkal inkább olyan, mint egy spirál, amin haladhatunk lefelé, fölfelé, be, ki, oda és vissza, miközben minden szinten megnyitjuk magunkat és fejlődünk. Minden, ami még alszik bennünk, tehát még a tudatalattiban van, azt az Igazság fényében kell megvizsgálnunk. Nincsenek kiskapuk, nem lehet levágni az utat. Ha azt gondolod, hogy vannak, akkor rászedtek téged. Ez egy folyamatosan zajló folyamat mindenki számára, aki elkötelezte magát a fejlődés, felemelkedés mellett.

Áldás!