Az árnyékmunka

Megint más tollával ékeskedek, az eredeti írás Bernhard Guenther munkája, de sok igazságot találtam benne, ezért lefordítom, megosztom, kiegészítem:)

AZ ÁRNYÉKMUNKA

Az árnyékmunka az elmúlt években egyre divatosabbá vált, de sok torzulás, és túl-egyszerűsítés áldozatává vált.

Bárki, aki azt állítja, hogy már nincsenek triggerei, nincsenek projekciói (akár pozitív, akár negatív), és már “túl van” az árnyékmunkán, az hazudik magának. 

Ez nagyjából ugyanaz lenne, mint azt állítani magunkról, hogy teljes mértékben tudatában vagyunk önmagunknak, és megvilágosodtunk.

Eltölthetsz éveket, évtizedeket is azzal, hogy intellektualizálod az árnyékmunka folyamatát, miközben egy tapodtat se haladsz előre. Kezdetben sokan beleesnek ebbe. 

Az árnyékmunkának meg kell történnie minden szinten, szomatikus szinten is, hiszen a testünk is eltárol minden információt. Ugyanígy érzelmi, mentális, energetikai és spirituális szinteken is.

Az árnyékmunka nagyon kényelmetlen, kusza és fájdalmas tud lenni először, ezért sokan menekülnek előle.

Egy bizonyos szintű tudatossági szintet igényel, hogy képesek legyünk megfigyelni magunkat, meglátni a projekcióinkat, triggereinket, bevetüléseinket, stb., méghozzá anélkül, hogy reagálnánk rájuk, bevonódjunk a történetbe, kimagyarázzuk magunkat, az igazunkat bizonygatnánk, vagy másra hárítanánk a felelősséget. 

Ezt egyszerűbb mondani, mint csinálni, mivel az árnyékmunka, definíció szerint, nem tudatos. Ez a vakfoltunk. Éppen ezért az árnyékmunkát egyedül végezni csak egy bizonyos szintig lehetséges.

De nem lehetetlen, ha tudod, hogy csináld, és képes vagy belenézni a tükörbe. 

Az árnyékmunka ráadásul folyamatosan kell, hogy történjen, kvázi életmóddá, látásmóddá kell, hogy váljon, nem lehet egy alkalommal letudni. 

Leginkább alázat kell hozzá, hiszen az ego fellázad és tagadni fogja az árnyékot, és minden eszközt bevet, hogy ne kelljen szembenézni vele, a hibáztatástól, a tagadáson át, az önsajnálatig. Aktiválja a sebzett belső gyermeket, ami ott él bennünk, aki emlékszik az összes elnyomott szégyenre, gyászra, bánatra, félelemre és dühre, amit nem tudtunk/nem mertünk a maga idején megélni. Azért, hogy mindez a fényre kerüljön, átalakuljon és elengedődjön, miközben a kitagadott részeink vissza integrálódnak az igaz önvalóba. 

A sötét, elnyomott, eltagadott részek tudatosba emelése a kapu az Egésszé váláshoz, az Istenihez, az Egységhez, hogy újjá születhessünk az igazi, isteni minőségünkben. 

Csak akkor emelkedhetsz fel magasabb szintekre, ha hajlandó vagy mélyre menni az árnyékmunkában, felfedni a traumákat, és sebeket, amiket életeid során szereztél. 

A felébredéshez, felemelkedéshez való út nem lineáris a “menyországba”, sokkal inkább olyan, mint egy spirál, amin haladhatunk lefelé, fölfelé, be, ki, oda és vissza, miközben minden szinten megnyitjuk magunkat és fejlődünk. 

Minden, ami még alszik bennünk, tehát még a tudatalattiban van, azt az Igazság fényében kell megvizsgálnunk. Nincsenek kiskapuk, nem lehet levágni az utat. Ha azt gondolod, hogy vannak, akkor rászedtek téged. 

Ez egy folyamatosan zajló folyamat mindenki számára, aki elkötelezte magát a fejlődés, felemelkedés mellett. 

írta: Bernhard Guenther

fordította: Galambos Eszter