Földanya álma – rövid mese

“Sose hagytam fel az álmodással.” – mondta Földanya a Teremtőnek. “Lehet, hogy néha úgy tűnik, hogy már elfelejtettem a feladatot, hogy minden életet támogassak, lehet, hogy néha kegyetlennek tűnök… De valójában sose adtam fel a reményt.”

A Teremtő figyelmesen hallgatta, és egy finom szellőt küldött felé, hogy éreztesse jelenlétét.

Földanya így folytatta: “Évmilliók óta már, hogy megtartom az életet ezen a bolygón. A feladatomat, hogy segítsem az egyensúly fenntartását, hogy otthont adjak minden élőlény számára, hogy anyaként tápláljam, gondozzam őket, sose feledtem. Az időm nagy részében képes voltam erre… De az emberek összezavarnak.” – vallotta be Földanya. “Akkora érték szunnyad bennük, ott van bennük a lehetőség a fejlődésre, az örömre, a szépségre, az együttműködésre, a csodák megteremtésére… Mégis, az emberiség más utat választott.” – mondta, és szomorúság volt a hangjában.

“Az emberiség elfelejtette, hogy mi is ő valójában. Az emberek megtanultak esztelenül gyilkolni, vég nélkül pusztítani, és elvenni azt, ami valójában nem az övék. Mintha már nem tudnák, hogy valójában mi is az ő feladatuk…” – Földanya megállt egy pillanatra, nagyot sóhajtott, ahogy eszébe jutott a bolygó történelmének utolsó időszaka.

“Nem ez volt az én álmom. Ez az ő félelmekből, fájdalmakból, önzésből és nemtörődömségből felépített világuk. Az én álmom, Teremtő, hogy a gyermekeim emlékezzenek a valódi önmagukra, és arra, hogy sokkal többre hivatottak, mint azt most gondolnák. Azt kívánom, hogy az emberiség végre újra meglássa, hogy mennyire gyöngyörű és tökéletes a világ, amiben élünk. Azt kívánom, hogy minden teremtmény megtalálja a békét és a harmóniát, magában, és a környezetében is. Azt kívánom, hogy minden lény képes legyen beteljesíteni a maga feladatát, és emlékezzen a te szent szavadra, amivel megteremtetted őt.”

Földanya elcsendesedett, és ekkor meghallotta a Teremtő szavát a szélben.

“Drága Földanya, értem a bizonytalanságodat, és érzem a fájdalmadat. De figyelj most befelé, halld meg, mit üzen a szíved. Az emberiség tanul, fejlődik. Sokan fognak újra emlékezni önmagukra és arra, hogy milyen céllal érkeztek éppen ide. Ezek a bátor lelkek tenni fognak azért, hogy megmutassák az isteni értékeket a többieknek, hogy utat mutassanak nekik, vissza a fénybe, ahol már nincsen más, csak az Egység. Ők tudni fogják, hogy mit kell tenniük. Bízzunk mi is ugyanúgy bennük, ahogy ők bíznak bennünk!”

És Földanya, szívében újra megnyugodva, álmodik tovább…

Áldás, 

Szöveg: Ismeretlen szerző
Kép: Somnath Harne