Földanya álma – rövid mese

“Sose hagytam fel az álmodással.” – mondta Földanya a Teremtőnek. “Lehet, hogy néha úgy tűnik, hogy már elfelejtettem a feladatot, hogy minden életet támogassak, lehet, hogy néha kegyetlennek tűnök… De valójában sose adtam fel a reményt.”

A Teremtő figyelmesen hallgatta, és egy finom szellőt küldött felé, hogy éreztesse jelenlétét.

Földanya így folytatta: “Évmilliók óta már, hogy megtartom az életet ezen a bolygón. A feladatomat, hogy segítsem az egyensúly fenntartását, hogy otthont adjak minden élőlény számára, hogy anyaként tápláljam, gondozzam őket, sose feledtem. Az időm nagy részében képes voltam erre… De az emberek összezavarnak.” – vallotta be Földanya. “Akkora érték szunnyad bennük, ott van bennük a lehetőség a fejlődésre, az örömre, a szépségre, az együttműködésre, a csodák megteremtésére… Mégis, az emberiség más utat választott.” – mondta, és szomorúság volt a hangjában.

“Az emberiség elfelejtette, hogy mi is ő valójában. Az emberek megtanultak esztelenül gyilkolni, vég nélkül pusztítani, és elvenni azt, ami valójában nem az övék. Mintha már nem tudnák, hogy valójában mi is az ő feladatuk…” – Földanya megállt egy pillanatra, nagyot sóhajtott, ahogy eszébe jutott a bolygó történelmének utolsó időszaka.

“Nem ez volt az én álmom. Ez az ő félelmekből, fájdalmakból, önzésből és nemtörődömségből felépített világuk. Az én álmom, Teremtő, hogy a gyermekeim emlékezzenek a valódi önmagukra, és arra, hogy sokkal többre hivatottak, mint azt most gondolnák. Azt kívánom, hogy az emberiség végre újra meglássa, hogy mennyire gyöngyörű és tökéletes a világ, amiben élünk. Azt kívánom, hogy minden teremtmény megtalálja a békét és a harmóniát, magában, és a környezetében is. Azt kívánom, hogy minden lény képes legyen beteljesíteni a maga feladatát, és emlékezzen a te szent szavadra, amivel megteremtetted őt.”

Földanya elcsendesedett, és ekkor meghallotta a Teremtő szavát a szélben.

“Drága Földanya, értem a bizonytalanságodat, és érzem a fájdalmadat. De figyelj most befelé, halld meg, mit üzen a szíved. Az emberiség tanul, fejlődik. Sokan fognak újra emlékezni önmagukra és arra, hogy milyen céllal érkeztek éppen ide. Ezek a bátor lelkek tenni fognak azért, hogy megmutassák az isteni értékeket a többieknek, hogy utat mutassanak nekik, vissza a fénybe, ahol már nincsen más, csak az Egység. Ők tudni fogják, hogy mit kell tenniük. Bízzunk mi is ugyanúgy bennük, ahogy ők bíznak bennünk!”

És Földanya, szívében újra megnyugodva, álmodik tovább…