Papnöi képességek – tértartás

Mi a szertartás? A monoton hétköznapiság átváltoztatása valami mássá, valami ritmikussá, ami magába szívja az Egységet.” – Paolo Coelho: A portobelloi boszorkány

Spiri körökben gyakran halljuk azt a kifejezést, hogy “megtartani a teret”. És habár biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van elképzelése, intuíciója arról, hogy ez mit jelent, de valójában kevesen tudják, hogy pontosan mi is történik ilyenkor a gyakorlatban. Miért fontos ez? Úgy gondolom, hogy minél jobban megértjük a saját működésünket, annál nagyobb hatásfokkal tudunk jelen lenni az adott cselekvésben, történésben, és az egész életünkben. Azaz ezáltal válhatunk egyre tudatosabbá! 

Szóval úgy gondoltam, hogy szívesen tisztáznék pár spiri “alapfogalmat”… Vagy legalábbis leírnám, hogy én mit gondolok az adott dologról. Ezzel persze nem kötelező egyet érteni, sőt! Szívesen beszélgetnék erről Veletek, hiszen úgy gondolom, hogy minden vélemény értékes, és sokat tanulhatunk egymástól, ha kialakul egyfajta párbeszéd, és összerakjuk, amink van. 🙂 Szóval ha van gondolatod a témában, kérlek ne tartsd magadban, beszélgessünk, kapcsolódjunk, ezzel is támogassuk, építsük, emeljük egymást!

Szakrális terek

Ahhoz, hogy a tértartásról tudjunk beszélni, először tisztáznunk kell, hogy mit jelent a szakrális tér fogalma? Mi tesz szakrálissá, szentté egy teret?

A szakrális tér, a hétköznapi életünk megszokott terein túl egy olyan különleges “hely”, ahol megemelkedik a rezgésszámunk és a tudatosságunk is, ahol minden cselekvésnek és történésnek jelentősége lesz, ami túlmutat önnön magán, és megelevenednek a rítusok és szertartások. Olyan, mintha ezekben a terekben összeérne a látható és a láthatatlan világ.

Tudom, ez most nagyon misztikus és megfoghatatlan… De mit jelent ez tulajdonképpen? Azt, hogy a szakrális terekbe belépve megpihenhetünk, megélhetjük az adott pillanatot a maga teljességében és összekapcsolódhatunk legtisztább önmagunkkal, ezáltal pedig gyógyulhat a lelkünk-szellemünk. Ezek a terek emlékeztetnek, értéket adnak, segítik a megtapasztalást és ezáltal a fejlődésünket. Ezért hívják őket emlékeztető, behangolt, programozott, megtartott tereknek is.

Mi a különbség a szakrális és a hétköznapi tereink között?

Valójában erre a megkülönböztetésre nem lenne szükség, hiszen minden tér és minden pillanat lehet szentséges, szakrális. Az ősi aranykori kultúrákban sem vált még külön a szakrális és a hétköznapi élet, és minden pillanatban éltük azt, ami most már olyan különlegesnek számít. A régiek még ismerték a rítusok, és a szertartások beavató erejét, és az egész életüket az ennek megfelelő magas tudatosságban élték. 

De az idők folyamán elfelejtkeztünk az élet szentségéről, és arról, hogy hogyan hívhatjuk meg az életünkbe, és hogyan kapcsolódhatunk össze ezzel a szakrális minőséggel. Pedig nekünk nőknek a szakrális tér megteremtése és megtartása velünk született, ösztönös képességünk. Tulajdonképpen az egész energetikai rendszerünk úgy van felépítve, hogy ezt a fajta működést támogassa… Összekapcsolunk, kiegyensúlyozunk, megtartunk, teremtünk… A saját életünkben ugyanúgy, mint az otthon terében, a családi tűzhely mellett, a szertartások alkalmával és a gyógyító, tanító minőségeinkben is.

Miért van szükség ezekre a megtartott, szakrális terekre?

Felmerülhet a kérdés, hogyha mi nők ösztönösen is így működünk, akkor minek egyáltalán kiemelni ezt? Miért fontos mindez? Úgy gondolom, hogy a tudatosítással reflektorfénybe állíthatjuk az adott működésünket, ezzel egyrészt felülírhatjuk a régi mintáinkat, az automatikus működéseinket, és ezáltal hamarabb észrevesszük, ha kibillentünk belőle, és így gyorsan és tudatosan visszahozhatjuk magunkat az új, pozitív mintába, saját középpontunkba. Másrészt pedig fejleszthetővé válik az adott képesség, működés, és mindezt egy meghatározott cél szolgálatába állíthatjuk. Például meghívhatjuk azokat a minőségeket, erőket, energiákat a térbe, amik támogatnak minket a céljaink elérésében, álmaink megteremtésében, legyen az akár főzés, takarítás, gyereknevelés, imádság, vagy éppen a gyógyítás. 

Öleljük magunkhoz az ajándékainkat!

Fontosnak tartom kiemelni azt is, hogy attól függetlenül, hogy mindezt a nők ösztönösen csinálják, ez még nem “magától értetődő”, és nem kellene, hogy észrevétlen maradjon. Márpedig sok esetben még mi nők sem vesszük észre, nem tudatosítjuk magunkban, hogy mekkora munkát végzünk nap, mint nap. Mindezt nem tartjuk fontosnak, nem tartjuk erőnek, és sajnos sok esetben lebecsüljük magunkat és a képességeinket… Ideje lenne értékelni mindezt, hiszen amikor felépítünk egy teret, az nagyjából olyan, mintha megágyaznánk valami új megszületésének. És igen, lehet, hogy azt a valamit végül a cselekvő, kiáramló férfi erő fogja létrehozni (pl. a család terében), de a női tértartó képesség nélkül nem születhet meg semmi… 

Csak érdekességképpen említem meg, hogy amikor Jézussal beszélgettem erről a témáról, ő maga mondta, hogy a férfiaknak – így neki is – a tértartás nehezebben megy. Természetesen felemelkedett mester lévén képes rá, de nem jön neki olyan könnyedén, mint egy nőnek. Az üzenete pedig az volt, hogy valójában nincs is szükség rá, hogy mindig mindenki mindenben tökéletes legyen, tökéletesen elég, ha azt tesszük, ami a dolgunk, amiben jók vagyunk! Inkább keressük meg azokat az embereket, akikkel kiegészítjük egymást, és  akikkel jól tudunk együtt dolgozni, és osszuk meg a feladatokat, így mindenkinek sokkal könnyebb lesz! 🙂

Hamarosan folytatom!

Áldás,