Egyre többször jön velem szembe a facebookon a szent düh (sacred rage) fogalma. Az én életemben is aktuális most a téma, a szeretet különböző megnyilvánulási formái kapcsán, ezért úgy éreztem, hogy ideje lenne behozni az oldalra is.
Nagyon erős, megosztó téma, talán ezért nem is láttam, hogy itthon mélyebben, explicit foglalkoztak volna vele.
Ezt a videót már a személyes profilomon is megosztottam… A szöveg szabad fordításban: “Hallgassátok, hölgyek, érezzétek az erejét! Ezek a fiatal nők teljességgel birtokolják, megtestesítik a szent dühüket. Azt a dühöt, amit elnyomtunk magunkban, hogy biztonságban legyünk, hogy megtartsuk a békét. Megtanultunk kicsik lenni… Ők megmutatják, hogy mit temettünk el. De most emlékezünk, ébredünk!”
Egy másik írás, ami megfogott a Deep Feminin Mystery School oldaláról:
“A Nagy Anya Szeretete nem higgadt, nem tárgyilagos, nem közönyös, nem elkülönülő.
Nem semleges, nem mindenáron béketűrő.
Nem formátlan, transzcendens, ami felül emelkedik a világunk széttörtségén.
A Nagy Anya Szeretete a Medve Anyáé, aki ÜVÖLT, hogy megvédje gyermekei ártatlanságát.
Aki kimutatja a foga fehérjét, hogy a létezést szolgálja.
A Nagy Anya Szeretete a Szent Düh, ami átégeti a tagadásunkat és az illúzióinkat, hogy szolgálja az érzékeinket, a megtestesülésünket, életünket.
Ez az Istennő Éltető Vére.
Szeretet, ami a húsba inkarnálódott.Az Övé, aki a létezést nem illúziónak, hanem a Szeretetből született kedves gyermekének tartja.
Az Ő Szeretete éppen annyira vad, kegyetlen, mint amennyire gyengéd. Szenvedélyes Szeretet. Haragos Részvét.
Ahogy a világunk lángol, és Föld Anyát elpusztítják az anyagyilkos gépek.
Ki fogja megtestesíteni az ő Szeretetét, Szent Dühként?
Ki lesz az ő szószólója, aki az ő Szent Imádságos Haragját képviseli?
Ki fog ordítani és üvölteni az állatokért, a növényekért, a vizekért és a gyermekekért?
Ki mer ennyire szeretni?
Ki mer ennyire elköteleződni?
Ki fogja megtestesíteni az Istennő lüktető vérét, ami a teremtményeiért buzog?
Annyira sok minden van, amiért üvölthetünk…
Mégis inkább lenyeljük a Dühünket, a szeretet, a hamis béke és az elme logikus érvei kedvéért.
Most van itt az idő.
Hogy kinyíljunk. Hogy a nyitott szívünkön át engedjük áramlani a Szeretetünk vadságát. Hogy felvállaljuk a mély törődésünk vad szépségét. És üvöltsünk.”
________________________________
Szerintem a Szeretet nem lemondás. Nem elfojtás. Nem egy illúzió, amivel a magunk tökéletességét bizonygatjuk másoknak. Az nem szeretet, ha félünk ellent mondani, ha félünk megmutatni magunkat, ha félünk attól, hogy majd kevésbé fognak miket szeretni…
Merjük felvállalni az érzéseinket, a gondolatainkat, a véleményünket! Tisztuljon fel minden, amit a mélybe taszítottunk, ami elől oly régen elzárkóztunk! Adjunk hangot annak, ami bennünk van!
Mert minden, ami bennünk ragad, az idővel megbetegít, és minden, amit megélünk, amit kiadunk magunkból, az gyógyít!
Aki olvasta az előző bejegyzésemet, amiben Thot a szeretetről beszélt, és arról, hogy miként értelmezzük sokszor félre azt… Ez egy újabb adalék lehet hozzá.
Áldás!
– Galambos Eszter