Interspiritualitás és elköteleződés

Az szerintem nem kérdés, hogy a spiritualitás jövője a közösségekben van.
Az viszont igen, hogy hogyan lehet közösségről beszélni egy olyan térben, ami annyira sokszínű és változatos, mint a spiritualitás.

Ahogy egyre inkább elmélyedtem ebben a kérdésben, végülis az a koncepció szólított meg a leginkább, ami a spirituális közösségeket úgy írja le, mint az Élet Virágának szakrális geometriai mintáját. 

Nagyjából arról van szó, hogy egy-egy kör egy olyan kisebb-nagyobb közösséget jelent, akik egy tanító, iskola, vallási vagy spirituális tradíció köré gyűlik, és amellett 100%-ig elköteleződik. Ők azok, akik hajlandóak az adott tanítás legmélyére lemenni, és annak a kincseit, kulcsait őrzik magukban. Számukra a közösség összetartó ereje lehet maga a közös hit, a közös vallási vagy spirituális gyökerek, és úgy vélem, hogy relatíve könnyen találnak maguknak társakat az úton. Viszont emiatt szembesülhetnek azzal, hogy mások esetleg bigottnak, szűklátókörűnek tarthatják őket. Plusz lássuk be: mai rohanó világunkban, ahol a trendek napról-napra változnak, ahol új információk ömlenek ránk minden csatornából, ahol szinte minden területen a hagyományos értékek elhalványulását éljük meg, elköteleződni valami mellett egyáltalán nem egyszerű. Főleg a spirituális világban, ahol lassan önjelölt próféták, és magukat tanítóknak valló egó harcosok nőnek ki minden bokorból. Ember legyen a talpán, aki ebben a káoszban megtalálja a tiszta tudás gyöngyszemeit.

Úgy érzem, hogy jelen pillanatban földi világunk ebben a szakaszban van. Tehát ezek a közösségek, ezek a körök a legerősebbek, legszilárdabbak. De ha csak ilyen csoportok lennének, akkor ezek a körök soha nem találkoznának, soha nem kapcsolódnának össze, és nem alkotnának egy rendszert, ami pedig nagyon fontos lenne a bolygó szintű felemelkedés folyamatában.

De szerencsére vannak olyan emberek, akik nem tudnak, nem akarnak teljesen elköteleződni egy adott tanítás mellett. Őket hívjuk interspirituálisnak (de hallottam már a “spirituális turista” kifejezést is, ami szerintem igencsak bántó). Ők azok, akik rengeteg mindent tanulnak, mindenbe belekóstolnak, és aztán mindezt szintetizálják magukban. Emiatt sokan az előző csoportból, és a tanítók, vallási vezetők közül lenézik, elítélik őket. Pedig szerintem nekik létfontosságú feladatuk van, ugyanis ők fogják összekötni a köröket, ők lesznek azok, akik hídat képeznek a különböző tanítások között. És úgy vélem, hogy ez sokszor nagyon nehéz feladat, egyrészt a már említett ítélkezés miatt, másrészt pedig azért, mert ezek az összekötő lelkek sokszor érezhetik azt, hogy ők sehova se tartoznak, hogy valami baj van velük, amiért nem tudnak sehova igazán beilleszkedni. Náluk nem működnek az előre kitaposott utak, hanem saját ösvényt kell maguknak vágniuk a dzsungelben. Így ha nincs elég önbizalmuk, akkor beleeshetnek abba a csapdába, hogy annyira meg akarnak felelni a többieknek, hogy inkább elnyomják magukban ezt a felfedező vágyat. Ezzel pedig alapvető küldetésüket tagadják meg. 

“Vezess, kövess, vagy állj félre az útból!” – Ronald Reagan

Éppen ezért borzasztóan fontos lenne, hogy mindenki megtalálja a saját helyét ebben a rendszerben, ítélkezés, bántalmazás, projekciók, stb nélkül. 

A vezetők merjenek vezetni, felvállalni a saját értékeiket és beállni a kör közepére…
Az őrzők merjenek valóban elköteleződni, és teljes vállszélességgel követni egy-egy tanítót, vagy képviselni egy tanítást…
Az összekötők merjék a saját útjukat járni, és megtalálni a szentséget mindenben…

Persze a dolog a gyakorlatban nem ennyire egyszerű, hiszen van átjárás ezek között a kategóriák, minőségek között, és sokszor az egyén fejlődésével változik a szerepe is. 

A saját példámon tudom ezt a legjobban bemutatni:
Én mindig is összekötőnek éreztem magam, aki vallási meggyőződéstől, és a “hivatalosan elfogadott spirituális nézőponttól” függetlenül mindig, mindenhol az összefüggéseket, a nagyobb képet kerestem, azt, hogy mi a közös egyes tanításokban, világnézeti elgondolásokban. Emiatt sose illettem be egy rendszerbe se, sose tudtam elköteleződni, és ez sokáig frusztrált is.
Sok időbe telt, mire megleltem a Krisztusi utat, amiben megtaláltam magam, és ami mögé kételyek nélkül be tudok állni. Ez már csak azért is történt így, mert ennek az ösvénynek nincs széleskörben elérhető irodalma, és alig akad egy-egy tanító (szerintem), aki tényleg hitelesen és tisztán képviseli ezt. Így nekem is apró, kicsi, szétszórt darabokból kellett (és kell a mai napig) összeraknom a képet.
Az pedig, hogy mindezt tanítsam, átadjam – ami most már tudom, hogy a küldetésem része -, még mindig messzire kivisz a komfort zónámból… 🙂 Pedig tudom, érzem, hogy nekem is be kell állnom hamarosan a kör közepére… 

Áldás az úton!

– Eszter