Számomra Mária Magdolna egyik legkülönlegesebb, legerőteljesebb és legizgalmasabb minősége, hogy tükörként láthatjuk magunkat benne. Személyes és kollektív szinten is. Az, hogy egy adott időben hogyan vélekedtek róla, hogy viszonyultak hozzá, véleményem szerint sokkal inkább az adott korszakról szólt, mint az ő személyéről.
Innentől érdekes megvizsgálni azt, hogy mi most mit látunk benne? Mit tükröz vissza nekünk most, 2022-ben?
Olvassatok el pár róla szóló írást, a mai napon egészen biztosan lesz miből válogatni!
A legtöbb helyen a szerető, feleség, társ minőségét emelik ki, a (szakrális) szexualitást állítva fókuszba.
Miért? Szerintem azért, mert ez az a téma, amiben most elsődlegesen gyógyulnunk kell. A nőiségünk, szexualitásunk gyógyítása, a női erőnk visszaszerzése a következő, elengedhetetlen lépése a fejlődésnek. Magdaléna ebben segít most nekünk, azzal, hogy erre irányítja a figyelmünket.
Én ebben a posztban (is) szeretnék neki köszönetet mondani mindezért! Hiszen ez a tükör minőség sokszor fájdalmas, és igazságtalan, amikor a kollektív térből érkező projekciók maguk alá temetik az embert.
Tudta, tudja ezt Magdolna és Jézus is. Mégis vállalták a küldtésük ezen részét is, és azóta is itt vannak mellettünk, segítenek, kísérnek minket… Többször emberi testet öltve, vagy a magasabb dimenziókból figyelve minket. Mindig úgy, ahogy nekünk a legjobb:)
Ennek kapcsán a Sophia Misztériumok facebook csoportjába feltöltöttem egy meditációt, ami végig kísér egy Magdalénával történő belső kapcsolódáson… Ajánlom mindenkinek, aki szeretné őt “személyesen” is megismerni! 🙂
Áldás rá!
– Eszter
fotó: Zhang Jingna