Barion Pixel

Viszlát 2022!

Habár számomra a naptári új év kezdete nem különösebben fontos dátum, az elmúlt időszak történései mégis összegzésre ösztönöznek. 2022 sok szempontból piszok nehéz év volt számomra, megannyi súlyos tanítással, megtapasztalással. A kulcsszavak az elengedés, a határmeghúzás, és a felülemelkedés voltak.

Hatos év lévén a tanításokat elsősorban az emberi kapcsolatok hozták, így 2022-ben sok személyes és szakmai kapcsolatom alakult át gyökeresen, vagy szűnt meg végleg. Soha ennyi bántalmazó emberrel nem találkoztam még, soha ennyi tanítóban nem csalódtam, soha ennyi barátot nem vesztettem, és a házasságom is majdnem véget ért… Megcsaltak, kihasználtak, bűnbaknak állítottak be, és rám vetítettek minden olyan belső tartalmat, amivel nem mertek szembenézni…

Könnyen lehetett volna ez a legrosszabb évem, ami csak fájdalmat hagy maga után. Miért nem lett így? Mert kegyetlen őszinteséggel magamba néztem, mélyre szálltam a saját alvilágomban, és tanultam az eseményekből. Mert minden jóban és minden rosszban ott van a tanítás. Csak néha nagyon nehéz szembenézni vele, hiszen talán olyan dolgokra bukkanunk, amikbe úgy érezzük, hogy beleszakad a szívünk is. Sokszor a menekülés, vagy mások hibáztatása tűnik a könnyebb útnak.

Mit tanultam hát 2022-től? És mi lesz 2023 fő témája?
2023 hetes év lesz, ami a spiritualitás, a hit, a bátorság, a merészség, az erő, a kihívások, és a siker száma, persze csak akkor, ha képesek vagyunk kapcsolódni önmagunkhoz, erőbe állni, és meghozni a kellő döntéseket. Ráadásul 2023 a Mars éve lesz, ami az én személyiségemben alapból is nagyon erős mozgatórugót jelent (Mars+Vénusz+Lilith a Kosban). Szóval erős évre számítok (megint). Kb úgy érzem magam, mintha vizsgáznom kellene mindabból, amit az elmúlt években megtanultam. 

Hogy megtanultam-e valóban szeretni és becsülni önmagamat annyira, hogy ne maradjak benne méltatlan kapcsolatokban…
Hogy fel tudom-e oldani magamban azokat az önsorsrontó, önbántalmazó programokat, amik miatt folyamatosan felmentem azokat, akik bántanak engem…
Hogy tisztelem-e annyira a saját energiáimat, hogy ne akarjak folyton megmenteni olyanokat, akik nem akarják, hogy megmentsék őket… (Ó, az a fránya Krisztusi múltam… :D)
Hogy hiszek-e annyira önmagamnak, hogy elhiszem azt, hogyha valami szarnak látszik, és bűzlik is, az tényleg szar, hiába van szépen becsomagolva…
És hogy mindezekkel párhuzamosan képes vagyok-e beleállni az erőmbe, elfogadni a szeretetet és néha megpihenni kicsit az őrült rohanásban, amit az élet diktál…

_______________

És az év végére megtaláltam a tökéletes idézetet is 2022-re! 🙂

“Nem tudod megváltoztatni meg az embereket.
De meg tudod változtatni az elvárásaidat.
Húzhatsz határokat, és hozhatsz döntést arról, hogy mennyi időt és mennyi erőfeszítést teszel. Újra fókuszálhatod a figyelmedet. Gyakorolhatod az elfogadást és az elengedést. 
De nem alakíthatod az embereket aszerint, hogy neked mire van szükséged, hogy te mire vágysz. Nem erőltetheted a változást, mielőtt ők készen állnak rá. Nem kérheted, hogy váljanak valaki mássá, mint amik ők maguk. 
És valójában nincs is erre szükség. És ez egy fájdalmas igazság lehet. Hogy mindegy, hogy mennyire kérleled őket, vagy hányszor magyarázod el a dolgokat. Nem számít, hogy hány alkalommal mondod el, hogy neked mire van szükséged, és hányszor mondod ki, ami fáj, ha valaki, akivel törődsz, nem tud kiállni érted olyan módon, ahogy neked szükséged lenne rá. 
Hogy néha senki se hibás, és nincs semmi, amit meg kellene javítani.”

Daniell Koepke – Internal Acceptance Movement 

Áldás az úton!
– Eszter