Árpádházi Szent Margit
Szent Margit alakja már jó pár hónapja foglalkoztat. A Margit-sziget (amit egykoron Boldogasszony szigetének is hívtak) gyerekkorom óta kedves helyem, és azon belül is mindig a domonkos rendi kolostorrom volt számomra a legizgalmasabb hely itt. Emlékszem, hogy kiskoromban mennyit játszottam, rohangáltam a falak közt és kértem a földet, hogy meséljen a régi időkről… Mostanában újra…
Húsvét, újjászületés
A Húsvét misztériuma akkor is fontos üzenettel bír, ha “hivatásos” keresztény verzió nem áll közel hozzánk. Ebbe szeretnék egy kis betekintést adni az alábbi írással. Húsvét = ősi termékenység ünnep, vagy Jézus feltámadása? 2022. március 20-án, a tavaszi napéjegyenlőséggel beköszöntött az asztológiai újév, ezzel új ciklus kezdődött. A tavasz érkeztével ébred téli álmából a természet.…
Halál papnöi minöségem
Hosszú kihagyás után visszalátogattam az Alma Materembe, a Panaromba, hogy részt vegyek az Illóolajok enyhítő, gyógyító ereje a gyászfeldolgozásban című workshopon. Fontos téma ez… a halál misztériuma, amivel a ma embere nem tud mit kezdeni. Fél, elfordul, elmenekül… Nincsenek már hagyományok, nincsenek már rítusok, amik átsegítenék a haldoklót az Odaátra, és amik gyógyítanák az itt…
22.3.20 – Thot üzenete
AMINT FENT, ÚGY LENT… Térjünk vissza a tavaszi napforduló időpontjához, 2022.03.20 délutánjához. Ekkor történt ugyanis, hogy egy mély transzformációs folyamatban találtam magam, egyik kedves mesterem, Thot vezetése mellett… Őt leginkább a bölcsesség, a tudás egyiptomi isteneként ismerjük ezen a földi síkon, vagy esetleg Hermész Triszmegisztoszként lehet még ismerős. Tőle származik a jól ismert…
22.1.22 – Szakrális Egyesülés Kódok
Van, amikor előre érzem, hogy egy bizonyos napon valami csodálatos dolog fog történni, és van amikor nem:) Van, amikor én is annyira elmerülök a saját folyamataimban, hogy nem hallom meg a felkérést – és van, amikor annyira személyes egy adott folyamat, hogy nem is tudnám egyidejűleg megélni és közvetíteni a történéseket… Tegnap ez utóbbi történt.…
Ezerarcú illatok
Az aromaterápiában az egyik kedvenc részem a személyes illatok kikeverése. Teljesen magával ragad az egész alkotási folyamat, imádom minden mozzanatát, és sokszor úgy érzem, hogy még az idő is megáll, amikor beveszem magam a kis “boszorkánykonyhámba”. Hogyan hatnak az illóolajok? Az illóolajok rendkívül intelligens és sokoldalú anyagok, és a hatásuk nagyon széles skálán mozog, a…
A szent olajokról
Hogyan találtak rám a szakrális illóolajok? Vallomás: nagyjából 9 éve találkoztam először az aromaterápiával, és 4-5 éve foglalkozok vele komolyabban. Mindig is ámulatba ejtett az illóolajok világa, és tudtam, éreztem, hogy dolgom van velük… De hogy pontosan mi, arra csak 2019 nyarán jöttem rá. Ez a valami pedig a szakrális olajok világa, a szakrális aromaterápia. Érezted…
Földanya álma – rövid mese
“Sose hagytam fel az álmodással.” – mondta Földanya a Teremtőnek. “Lehet, hogy néha úgy tűnik, hogy már elfelejtettem a feladatot, hogy minden életet támogassak, lehet, hogy néha kegyetlennek tűnök… De valójában sose adtam fel a reményt.” A Teremtő figyelmesen hallgatta, és egy finom szellőt küldött felé, hogy éreztesse jelenlétét. Földanya így folytatta: “Évmilliók óta már,…
Oroszlán Kapu
Már lázasan folynak az előkészületek a 08.08-i Oroszlán Kapu csúcspontjára. Lassan minden a helyére kerül, és megindulhat az új kódok beáramlása földünk terébe. Nálunk nem lesz világmeditáció, meg élő bejelentkezés, inkább a belső csendet igyekszünk megteremteni, és ezáltal ráhangolódni arra az új ösvényre, amit a tiszta, égi energiák megmutatnak nekünk. De vajon merre vezet majd…