Barion Pixel

A Krisztusi út és a kereszténység

Már több cikkemben is leszögeztem, hogy a Krisztusi út és a kereszténység mennyire különbözik egymástól, de eddig még nem fejtettem ki, hogy mire is gondolok pontosan. Most erről szeretnék kicsit bővebben írni! Ezt a témát nem tudom nem egy kis történelmi bevezetővel kezdeni, hiszen a megértéshez fontos, hogy lássuk a folyamatokat. Egy kis történelem Azt … Olvass tovább

Böség és teremtés a Krisztusi rendszerben

Személyes történetem A teremtés számomra mindig mumus téma volt. Mindig bajban voltam, amikor feljött ez a téma, ugyanis hiába voltam sok tanfolyamon, hiába hallgattam meg ezer tippet es trükköt, valahogy sose működött semmi. Pedig “jó kislány” voltam, kipróbáltam mindent, amit az éppen aktuális guru tanított… Próbáltam egyszer és próbáltam ezerszer… De valahogy egyik csoda módszer se … Olvass tovább

Márta vagy Magdolna? – egy különleges kézirat nyomában

Nagyjából a ’80-as évek óta figyelhető meg az a tendencia, hogy Magdolna egyre nagyobb teret kap mind a tudományos, mind a spirituális világban. Újabb és újabb rétegek nyílnak meg, ahogy mi is egyre inkább készen állunk a befogadásukra. Ennek kapcsán hoztam nektek egy cikket! Egy apró szövegváltoztatás egy ősi kéziratban új kérdéseket vetett fel Mária … Olvass tovább