Barion Pixel

Ikerláng tanítások

Személyes történetem Ha visszagondolok az életemre, azt kell mondanom, hogy kevés olyan emberrel találkoztam, aki nálam is kevésbé lett volna romantikus típus. Sokáig azt gondoltam, hogy a szerelem hülyeség, hogy ilyesmi nem is létezik, és csupán egyszerű kémiáról van szó két ember között. A “Nagy Ő”-szerű ideákat pedig egyszerű képzelgésnek tartottam. Pedig én is Disney … Olvass tovább

Jézus és az Isteni Rend

Totális szabadság csak annak terem, aki e kozmosz rendjébe beilleszkedik, úgy, hogy ő maga a törvénnyel eggyé lesz.” – Thorwald Dethlefsen Mint oly sokan mások, én is rengeteget köszönhetek Czeizel Beatrix és Greskó Anikó Csillagnemzetségek című könyvének. Tőlük hallottam először a kozmikus történelem fontos eseményeiről, és kezdtem el felfedezni én is a saját csillag-gyökereimet. Még … Olvass tovább

A Szent Vérvonal

Nemzetközi fórumokon egyre többször jön velem szembe a Szent Vérvonal kérdése. Mostanra megérett bennem pár gondolat a témában, ezeket szeretném megosztani. Számomra alapvetően kétféle “vérvonal” létezik, az egyik a fizikai, valódi vérségi, genetikai leszármazás, a másik a szellemi vérvonal, vagy hagyományvonal, ami inkább a Krisztusi útba, a Krisztusi tanításokba való valamikori beavatódást, azokra való emlékezést, … Olvass tovább

Kik a Magdalénák?

Az előző bejegyzésben már írtam arról, hogy számomra Magdaléna egy felemelkedett mesternői energiát, egy női őserőt, női archetípust képvisel. Vagyis Magdaléna az Istennő egyik arca, a Női Krisztus, Sophia egyik megtestesülése.  És Magdaléna haza hívja a papnőit, nővéreit… Ők azok a nők, a Magdalénák, akik spirituális vezetőként, tanítóként, gyógyítóként, bábaként, tudó asszonyokként a női létezés teljes spektrumát megélik. … Olvass tovább

Magdolna, Magdaléna, a Nöi Krisztus

Észrevehettétek, hogy néha Magdolnára hivatkozok, máskor pedig Magdalénára. Nos, ez nem véletlen, és nem tévedés, hanem tudatos választás eredménye. Az oka pedig az, hogy számomra ez a két elnevezés nem pontosan ugyanazt jelenti, ahogy a Jézus és a Krisztus név sem.  Ebben az írásban szeretném ezt megvilágítani, hogy mindenki számára érthető legyen. Sőt, még azt … Olvass tovább

Mi a Templom?

Sokat gondolkoztam azon, hogy mi legyen az új oldal neve (a régi név Sophia Misztériumiskola volt). A szívem nagyon húzott a “Templom” szóhoz, de egyúttal féltem is tőle, mivel annyira más fogalmat társítunk hozzá, mint ami az én fejemben van… Ezért úgy gondoltam, hogy írok erről egy kicsit bővebben. Magyar nyelvterületen a templom szó hallatára … Olvass tovább

Amikor a szabadság ijesztővé válik

Vannak olyan élethelyzetek, amik újra és újra visszatérnek az életünkben. És amikor értelmet vagy épp megoldást keresünk ezekre, sokszor hallhatjuk: ennek így kellett lennie… Sokszor elgondolkodtam azon, hogy ez mit is jelenthet valójában? És mit jelent akkor a szabad akarat? Sokáig azt hittem, hogy a szabad akarat azt jelenti: azt teszek, amit akarok. Később azt … Olvass tovább